Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

Aligha van valaki, aki képes lenne akár csak elképzelni is, hogy ezek a Plutust is háborúval fenyegető, hatalmas törekvések és szokatlan munkák a homályos emlékezetű idők óta mekkora kincseket adtak. Ha hitelt adunk a régi feljegyzéseknek, az arany és az ezüst teljes mennyiségét a kezdetektől fogva egyedül a Piber-féle bánya ontotta. A jövedelmek leírásában a mi Richterünk szavait használom, nehogy azt higgyék azok, akiknek ez kedvére való, hogy abba a hibába esem, hogy nem adok hitelt annak, amit mások mondanak. „A Piber-féle ezüstbánya mindig is a jövedelmek legbiztosabb reménységét nyújtotta, a XVII. század pedig kitárta és ldszabadította a teléreit, s mint királyi kincsekben gazdagot, híressé tette. Születése után, csecsemőkorában az 1602. esztendőtől tápláló földje az évek során keresztül minden nap 170 fontot adott. Felnőtt korában, az 1648. esztendőtől fogva 15 éven keresztül nagyon virágzó állapotban maradván, az arany és az ezüst hatalmas mennyiségét adta a köznek. És amidőn életkorát tekintve megöregedett és elerőtlenedve hitványabbá vált, meg akarván kímélni magát a gyalázattól, fémben bővelkedőnek mutatta magát: gazdagabbnak, mint azelőtt bármikor; húsz esztendőnyi időszak alatt, aminek 1693-ban lett vége, napi 150 unciával gazdagította a királyi kincstárat." íme, a Krőzus kincstárával vetekedő gazdagság, amit bizony én még a bármelyik amerikai bányáénál is sok szempontból többre tartok: mégpedig azért, mert bárkinek a megtámadása és kifosztása nélkül, egyedül csak