Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

Végül miután Szolimán gonosz csellel elvette Budát Izabella királynénak, János király özvegyének a kezéből, s némelyik közvetlen közelben lévő várat pogány őrséggel erősítettek meg, a selmeciek állandó jelleggel úgy éltek, hogy nem kevésbé tűntek ki a hadi dicsőség tekintetében, mint a fémek kibányászására irányuló állhatatos szorgalomban. A várost tehát azok közé a helyek közé sorolták, amelyeket akkor végváraknak, vagy helyesebben határváraknak és határerődítményeknek neveztek. Erre a dologra részint a selmeciek hadi erénye adott alkalmat, részint pedig az a tény, hogy a régi vár valamiféle menedékszámba ment. Ennek a parancsnokait pedig, akik a szenátori rendből valók voltak és akiket kapitányoknak neveztek, úgy kötelezték katonai esküvéssel, amikor a vár élére állították őket, hogy a várost és a várat is védelmezzék, s ha a dolgok úgy kívánják, tartsák távol az ellenséget a bányaművektől. Közrebocsátom itt azt az esküszöveget, amelyet az 1564. esztendő júniusának idusán mondott el Márkus Mátyás, amikor a városi tisztségviselők a vár parancsnokává tették. Ez az eskü németül így hangzik: „Ich Mathias Markus, gelobe und schwöre zu Gott, dass ich das Schloss oder Festung, hier auff Schemnicz gelegen, darinnen mich Herr Richter und Ehrsame Rath zum Hauptmann und Verwalter verordnet haben, treulich bewahren, allen Schaden darinnen, so viel mir mögUch, verhütten, sein bestes befördern, auch dasselbe ohne Befehl Herrn Richters, und eines Ehrsamen Raths, niemanden