Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

weder Freind noch Frein

d übergeben; auch das Gott gnädiglich verhütten wolle, wo etwa eine Gewalt davor käme, solch Schloss, treükch, so lang mein Leben wehret, neben Richter und Rath, und einer ehrbaren Gemeine bewahren will. Als hclff mir Gott der Altmächtige." — Nem hiszem, hogy szigorúbb esküformulára lett volna szükség akkor, ha ez a jóember Buda visszafoglalását vállalta volna magára. Fordítsuk le most ezt magyarra: „Én, Márkus Mátyás, esküszöm Istenre és fogadom, hogy ezt a várat, vagyis erődítményt, amely itt, Selmecen van és amelynek élére engem a bíró úr és a tiszteletre méltó tanács parancsnokul és gondviselőül állított, hűségesen meg fogom védelmezni, minden károkozást, amennyiben az rajtam áll, el fogok hárítani és a vár alkalmatosabbá tételét elő fogom mozdítani; azt a bíró úr és a tiszteletre méltó tanács parancsa nélkül senkinek — legyen bár barát vagy ellenség — nem fogom általadni, sőt — amit Isten távoztasson el —, ha történetesen ostromolni kezdenék, ezt a várat hűségesen fogom védelmezni a bíróval, a tanáccsal és az egész tiszteletre méltó közönséggel egyetemben egészen addig, amíg csak az élők sorában leszek. A mindenható Isten engem úgy segéljen." — Ezt a katonai esküt mondták el tehát a szabály szerint a selmeci vár parancsnokai. Ügy gondolom ugyanis, hogy többen megelőzték és később követték is ezt a Márkus Mátyást, akik úgy haltak meg, hogy ugyanerre a tisztségre kötelezték esküvel magukat. A várparancsnokok között sorolják fel a régiek jegyzőkönyvei Sitekust, Schwabiust, Tacznert, Rubigall Pált, az apát és a fiát, Tódort, akik mindketten megérdemkk a