Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

erőszakkal verik vissza az erőszakot: fegyvert ragadtak tehát és a rabló ellen vonultak. De Zubonya sem volt restebb náluk: martalóc hadával megtámadta a polgárokat, akik talán egy Knerling nevű falu

37 mellett ütöttek tábort. Mindkét részről keményen és nagy igyekezettel harcoltak, de a selmeciek számára kedvezőtlenebb volt a hadiszerencse; majd a mészárlás ehndítója, miután győzött, de ő is sok embert veszített, visszavonulót fúvatott, még mielőtt a városbeH sokaság segítséget vihetett volna harcoló övéinek. Az elesettek halomba rakott holttetemei adtak nevet ennek a csatamezőnek: még manapság is úgy nevezik tudniilkk a helyet, hogy „Zu den todten Beinen", vagyis „Halott csontoknál", s a halmot fel is bontotta az ott kincseket kereső kutatók kapzsisága. - Amikor aztán e jogtalanságok miatt a polgárok panaszt emeltek I. Lajos király előtt - azért őelőtte, mert így követelte meg a dolog súlyossága —, ő nemcsak a városi birtokokból, hanem a saskői uradalomból is elzavarta ama Zubonya Lászlót és megparancsolta, hogy a selmeciek háborgatás nélkül éljenek mindazokkal a jogokkal, amelyeknek azelőtt örvendtek. A királynak ez a szigorúsága elérte, hogy Zubonya utódai már békésebben viselkedtek a selmeciekkel szemben. Amikor azonban Lajos király meghalt, ismét újra kezdődtek ama régi jogtalanságok, olyannyira, hogy bizony még a közvetlenül a város mellett fekve) földeket sem tudták öldöklés nélkül megoltalmazni a polgárok. Olyan idők következtek tehát, amelyeket utálatosakká tettek 37 Linnék a falunak még csak a nyomai sem maradtak fenn mostanra.