Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

a kölcsönös zsákmányolások. A mieink azonban mégsem tántorodtak el a jogaiktól: egyszer is és másszor is fegyvert ragadtak és nem haboztak harcba szállni a betolakodókkal, különösen, amikor végszükségre jutván, már nem a falvak visszaszerzéséről, hanem magának a városnak és a körülötte fekvő földnek a megtartásáról és megvédéséről kényszerültek gondoskodni. Ennélfogva tehát egyedül azokban a könyörgésekben kerestek védelmet a polgárok, amelyekkel a királyt terhelték - ezek azonban, bár gyakran megismételték őket, haszontalanok voltak: a saskői parancsnok, Köhler Péter ugyanis nem szűnt meg mondvacsinált ürügyekkel a maga oldalán tartani Zsigmondot, s így semmi menedékük nem volt a selmecteknek, mint hogy esztendőnként újra meg újra tiltakozásokkal — amelyeket protestációknak nevezünk — menjenek Zsigmond király elé régi jogaik megerősítése érdekében. Es bármennyire is haszon nélkül való volt az ilyesfajta gondoskodás a városról, arra mindenesetre mégis következtethetni lehet belőle, hogy bizony még akkor sem lehettek biztonságban a selmeciek, amikor szerte Magyarországon az éltető béke táplált mindent. — Az 1469. esztendeiben Upory László állott a saskői vár élén: egy olyan férfiú, aid, mint az nyilvánvalóan leiderült, nem is annyira az ellenségeskedést kereste, mint inkább foggal-körömmel megtartani akarta azokat a javakat, amelyek az előtte volt uraktól szállottak reája. Ezeknek az uraknak — amint azt M I''. korszak írásos emlékei tudósítanak arról bennünket, hogy öt alkalommal terjesztettek elő ilyeneket a szerencsétlen polgárok.