Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

kor kezdték el Seb/íhnek, vagy nem ritkán Sebenimek hívni a várost. Vannak, akik ezt a szót a németországi szászoktól eredezteük — akiknek a településeit tudniilük a fémekből várható gazdag jövedelmek híre hívta életre —, de attól tartok, nem eléggé helyesen, mivel ez a név is világosan szláv eredetet mutat. A 'sebe nie' ugyanis ezen a nvelven annyit jelent, hogy 'neked semmit' — sem használ tudniillik, vagyis nem jövedekmez. Egy bájos kis mesével vették körül ezt az eredetet, s erről a meséről a köznép közül némelyek azt bizonygatják, hogy igaz. Azt mondják tudniillik, hogy egy juhász, aki kóborló nyájával a városnak ezen a területén keresett legelőket, két sütkérező és játékos kedvű gyíkra bukkant, amidőn a pázsitos völgyet járta. E kicsiny állatkák a juhász lépteinek a zajára szétszaladtak, ő pedig a helyüket figyelmesebben megvizsgálta és váratlanul ezüst ágacskákat talált, amelyek az ott nőtt növények hajtásait utánozták. Elcsodálkozott a szokatlan leleten, amelyről azt gondolta, hogy a gyíkok hagyták ott, s a helyet átkutatva felfedezte a földalatti kincs jeleit. Megörülvén tehát ennek, visszatért a juhakolhoz és a juhokhoz, a dolgot pedig jelentette a bányászoknak és szívesen elmondta nekik a hely fekvését is. A bányászok megköszönték a juhász fáradozását, s mert elhitték neki, hogy ezüsttel tömött teléreket fedezhetnek fel a mélyben, aknát mélyítettek azon a helyen és addig ástak mindenfelé, amíg végre rábukkantak az igen gazdag jövedelmű ezüsttelérekre. S mivel megtalálták ott az ezüstöt, a gyíkokat, mint ama hatalmas kincsek megmutatóit címertartó állatok gyanánt felvették bányászkalapácsokat ábrázoló