Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

települést körülvevő hegyekben mindenfelé lemélyített aknák és a már korábban felhagyott tárnák. De a munkások számával együtt a nép szabadossága is növekedett, olyanynyira, hogy az az ércek válogatásában dolgozó leányok csapatait is megfertőzte. Tudomására jutott a tanácsnak is ez a bujálkodás és szigorú rendelettel számtalan szolgálólányt elűzött az asztaloktól, amelyeknél az érceket válogatták, nehogy hely maradjon a bűnök számára, amelyeket ama szemérmetlenek a többi munkás eUen erkölcseik nagy romlásával elkövettek. Zúgolódott e szigorúság miatt a bányászok tömege és bizonyosan folytatta volna a zabla rángatását, ha három esztendővel később, tudnülkk az 1572. esztendőben egy ragályos betegség által megzaboláztatván, nem kényszerültek volna az észre térésre. A polgároknak a talán hatszáz embernyi vesztesége azonban könnyen pótoltatott, amikor a hodrusiak kedvező helyzetében behívatván, a tanács egyik része is ide költözött. Sőt, azt mondják, a hatalomnak ez a növekedése ismét új mozgalmakra szolgáltatott alkalmat a nép és az elöljárók között. Fényűzően élvén ugyanis jó dolgukban, valamint számban és tekintélyben jelentősen megnövekedvén, nemcsak a gyalázatos tetteknek minden nemét kezdték elkövetni nyíltan és büntetlenül, hanem esztelen vakmerőségből és nem minden keménység nélkül Selmecbányával is vitába bocsátkoztak az elsőségről és az előjogokról. Mivel ugyanis a hodrusiak közül a legtöbben a régi szokás szerint a selmecieknél kapták meg a városi jogot, nem haboztak már nem is higgadtsággal, hanem dühös indulattal maguknak követelni az elöljárói méltóságot is,