Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

van, innét adnak szent jeleket az órák megállapított rendjében az egész város számára, hogy elszóktsák a bányamunkásokat a pihenéstől. Hogy mi legyen ez a dolog, arra Richter tanít meg bennünket. „Ezen kapu teteje alatt két lábnyi, mindkét oldalán kötelekre akasztott deszka függ keresztben a szabad levegőben. Könnyű fának tűnik, ámde fontos feladatra van alkakmazva: ez a fa ugyanis azt adja a bányászoknak, amit az ércharang az istentiszteletre szóktandó gyülekezetnek, sőt még többet is. Amikor ugyanis egy fakalapácscsal szám és mérték szerint ütögetik, akkor a könyörgéseket és a munkát jelzi az ütésekkel a bányász sokaságnak. Nem minden gyönyörködés nélkül látjuk, ahogy a megütögetett fának a város minden zegét-zugát átjáró, mondott hangja után mindenfelé csapatostul jönnek elő a kunyhókból és házakból a munkások, s végül oszlanak szét az állomáshelyeiken, ahol szükség van a munkára. Itt a bányák és a tárnák felügyelői, amott az elöljárók és bányászok, valamint a különleges munkákra rendelt szorgos munkások, a teherhordók, a fuvarosok, s az inasok sűrű csapatban vonulnak serényen és gyorsabban, mint hinnénk, a saját rendjeikhez. Nem mulasztják el kötelességeiket a vízemelő gépezetek irányítói sem, akiknek igyekvő gondoskodása alá legfőképpen az ezüstbányák vannak bízva, nehogy valami akadály gördüljön a dolgozó munkások elé, hanem a helyet, amelyet elfoglalnak, szorgalmatosan és eredményesen fúrják. Mások a takcskákhoz, az aknák területe alá sietnek, hogy a sziklát és az iszapot kihordják; s amit az aknákon keresztül kihordták, a takarítók távoktják és söprik el. Ezek történnek a sza-