Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

városnak a tereit is és az útjait is. Nem tagadja el Richter sem a fekvésnek ezen rossz természetét. „A város körül a hegyek rendszer nélkül emelkednek és csak ritkán párhuzamosan, s nem is övezik azt folytonos gerincekkel. Amelyek a város szélét érintik és zárják körül, inkább a lesben álló ellenségnek és nem a mieinknek adnak nagyobb biztonságot. Más védművekkel sem rendelkeznek azonban a polgárok, akik ha az első rohamot vagy betörést nagy nehezen vissza is vernék, örökös félelemben kell, hogy éljenek. Bizony, a város nem nehezen hozzáférhető és az ostrom veszedelmeitől sem mentes. Nyitva áll tehát mindenki számára, akik félelmet keltve megadásra akarják kényszeríteni." S ez teljesen így is van. Igazságtalanok tehát a polgárok hűségét és állhatatosságát illetően azok, akik nem haboznak a lázadás vétkét ráfogni a tehetetlenekre, hiszen mivel nem tudnak ellenállni az ellenségnek, ezért kényszerülnek sietve meghódolni. Sőt, éppen hogy nem szabad kisebbíteni a selmeciek dicsőségét, hiszen a város történetének a tárgyalásakor láttuk hadi erényeiket. Nem is hallgatja el azt szerzőnk. „A régi — mondja — és igen zűrzavaros esztendőkben a spártaiak falait és terveit utánozták a selmeciek. Annak a városnak ugyanis olyan polgárai voltak, akiket a szenvedély és hűség lelkesítvén, semmiféle tehetetlen lankadás nem tett asszonyokká: ezeket álktotta tehát a falak helyébe." Amit tudniillik a hely alkalmatossága a polgároktól megtagadott, azt az erényükkel tették erőssé. Majd így folytatja ő: „A város számára falak, mint mondják, még barázdával sem voltak kijelölve, kapuja azonban több volt, mint Thébának,