Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

löknek, amikor vita támadván, hogy vajon a tanács joggal vagy jogtalanul sajátította-e ki a maga számára ezen jelvények őrzésének a hatalmát, a lelkeknek akkora indulatával folytatták a perlekedést több évtizeden keresztül, hogy nem ritkán úgy látszott, lázadással végződik a dolog. Azt mondják, hogy a veszekedő tömegnek a lázítója valaki Matelsberger Rupert volt, a bányáknak egy nagyon is gondos felügyelője. A tanács azonban nem mondott le a jogáról, hogy ezek a bányászszerszámok a város régi címerének a megjelenítői, amelyeket sok-sok évszázaddal ezelőtt a legkegyelmesebb királyok adtak és adományoztak a polgárságnak; ebből pedig annak is következnie kell, hogy nem a bányamunkásokat, hanem egyedül és teljes jogon a város tanácsát illeti meg ezeknek a kincseknek a gondozása. Semmit sem ért el azonban a tanács, sőt a forrongó tömeg dühe ezután olyannyira megnőtt, hogy nem haboztak fenyegetőzni is: eljön egyszer még az alkalom arra, hogy saját jelvényeiket bármilyen módon is tudják, de végre visszaszerezzék maguknak. A perlekedés végül a császár követei előtt szűnt meg, akik az 1648. esztendeiben érkeztek a városba, talán azzal a paranccsal, hogy ismerjék meg a bányákat. Győzött a tanács álláspontja, a perlekedésnek pedig oly módon lett vége, hogy a táncokat, mint minden szabadosság és féktelen bujaság legkártékonyabb csábításait teljesen eltörölték, de a bányászoknak szabad lett használni a jelvényeket a szent ünnepségeknek a vallással együtt való megtisztelésére, őrizetüknek a gondja azonban örökre és vita nélkül megmaradt a városi magisztrátusnál. Ahogyan lenni szokott, virág-