Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

műnk elé tárul; a másik pedig a földalatd Selmec, az tudniillik, amely az aknákban, az üregekben és szerte a bányák tárnáiban, a föld mélységeiben terül el hosszan és szélesen. De mindkettő a lakosok számára szolgál: a földalatti a bányamunkások és ezek felügyelői számára, a földfelszíni pedig a polgároknak ama három fajtája számára, akikről fentebb már szóltunk. A polgárok egyik része tehát a várost lakja, a másik rész pedig a bányákban fáradozik, a sötét járatokban rejtőzvén el a többi ember tekintete elől. Ez utóbbiak egy meghatározott számú óra elteltével, amely idő alatt dolgozniuk kell, ismét a szabad ég alá sietnek és gyorsan megtérnek házaikba, hogy pihentessék testüket addig, amíg újra munkába nem szóktja őket az a fatábla, amellyel jelzést szoktak nekik adni. Szűkebbre van szabva tehát számukra a pihenés ideje annál, hogy azt — főleg a dolgos hétköznapokon — az utcákon való ácsorgással töltsék el. — Mindezt azért kellett elmondani, hogy az olvasók ne adjanak hitelt a Tolkus-féle jelentésnek. En úgy gondolom, hogy Selmecbányát Pozsony, Buda és Debrecen — tehát a legnagyobb lélekszámnak örvendő magvar városok — után Magyarország legnépesebb városai közé keU sorolni. XXXVI. § Miután leírtuk a város fekvését és az utcák tekervényeit, maga a dolog is megkövetek tőlünk, hogy a középületeket tekintsük át. Ezek részint egyházi, részint pedig világi épületek. Az előbbiek közül mindenekelőtt és legelsősorban a