Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

igen gyakran idelátogató vendégekkel szemben való jóindulatuk, valamint haragos homlokuknak és hasonlóképpen haragos indulataiknak a minden dologgal szemben való általános türelmetlensége. Nem érinti és nem gyötri őket az azon dolgok utáni vágy, amelyek a városon kívül történnek; csakis arról szoktak gondolkodni, vitatkozni, beszélgetni, abban kételkednek és gyönyörködnek, azt gyászolják és remékk, amit a városon belül terjengő és körbejáró közhír hoz magával. Állandóan és éjjel-nappal velük vannak a bányászattal kapcsolatos gondok. Ilyen és nem másféle beszélgetésekkel szokták az új hírek után vágyódókat tanítani; illik hozzájuk, hogy fáradhatatlanok és mihelyt a munkából hazatérnek, otthon rögvest új foglalatosságokba kezdenek. Örökké csak azt lehet hallani, hogy a veszedelmekről, a vigasztaló reménységről, az igen kemény szikláknak a részben meghasadozott teléreiről, a telérek közötti földről, a jelzéseket adó bányamanókról és még hatszáz más efféle dologról mesélnek. E tulajdonságaik késztetik arra azokat, akik csodálják őket, hogy dicsőítő költeményeket írjanak róluk. Ebből a természetből fakad továbbá, hogy az elme születő képzetei különféle módon hatnak a bányászokra és alakítják őket: egyesek közülük vidámak, mások ellenben kicsit szomorúak vagy aggodaknaskodók és búslakodók, nem ritkán pedig olyan sápadtak, inintha csak Triphón barlangjából léptek volna elő — mintha csak maga az elszáradás sorvasztotta volna el őket. Egyesek megfigyelték, hogy a mieink közül mintegy magukról megfeledkezve lehajtott fejjel, maguk elé meredve járkálnak, úgy, mintha egy előttük lévő földalatti