Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

s közben mintegy az egész világra visszatérvén a veszedelmek, az egyik nyomorúság tolta előre a másikat. Az a kettős földrengés, amely heves volt és veszedelmes a városra nézve, részint előre jelezni látszott az elkövetkezendő veszedelmeket, részint pedig megerősíteni az akkoriakat. Az egyik földmozgás az 1689. esztendő szeptember havának 24. napján, az éjszaka első és második órája között történt, a másik pedig az 1692. esztendő január havának 21. napján, virradatkor. A köznép, amely hajlamos mindenben előjelet látni, részint a bányák romba dőlését — ami nem egy helyen be is következett —, részint pedig az egész város pusztulását jósolta ekkor értelmetlen jóslatokkal és azért, mert a város alatt széltében és hosszában mindenütt bányajáratok voltak. Azonban egyik dolog sem következett be: még most is megvannak a bányák, sőt sokkal kiterjedtebbek, mint akkor voltak és fennáll a város is, az egyik helyen magas, másutt pedig alacsony fekvésével és nem kevésbé erős, mint amennyire szép. Aliért is ne? Hiszen a borzalom, amely akkor a hegyvidékre rátört, semmi mást nem jövendölt, csupán azt, hogy megfelel a természetnek: vagyis, hogy a hegyek mélyében megszorult szelek okozzák ezt a borzalmat, amikor nem képesek kitörni a szabad levegőre — bármi miatt is következzék be ez. Inkább azt tarthatjuk csodálatra méltónak, hogy az ilyesfajta előjelek nem gyakoribbak a selmecieknél, amikor nemcsak a város helyzete olyan, hogy alá van ásva és lenn ki van vájva, hanem az egész környéke üreges belül és a hegyeket az egyik helyen aknák és tárnák túrják keresztül-kasul, másutt pedig tágas barlangok nyílnak