Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

elöntötte a víz, amelyet később semmiféle módon sem lehetett kiszivattyúzni onnét. S jé)llchet nagy fáradságot fordított arra részint közönségesen valamennyi urburánus, részint pedig és mindenki közül legelsősorban maga a császár, hogy kimervén onnan a vízáradatot, ismét helye legyen a bányászati munkálatoknak, de a mégoly állhatatos igyekezettel sem értek cl semmit — olyannyira, hogy azt hihettük volna, magát a feneketlen mélységet ingerelték fel az emberek egy özönvíz létrehozására: egyrészt úgy növekedett folytonosan a víztömeg, másrészt pedig olyan nagy munkára volt szükség a leapaszfásához. Vízkiemelő gépezeteket is tclálktottak részint kint, a szabad ég alatt, részint pedig bent, a bányák alkalmatos helyein; az előbbieket, vagyis a szabad ég alatt lévőket a reájuk vezetett víz hajtotta, az utóbbiakat pedig a körbe-körbe járók nagy fáradságával végzett kétkezi munka mozgatta. Mindezen dolgok érdekében pedig költségekre volt szükség, nemegyszer nagyobbakra, mint amekkorák maguk a bányajövedelmek voltak. És majdnem az történt, hogy inkább kényszerből, mintsem a bányaművelők akaratából itt is és ott is már-már abbahagyták a munkát, ha a jobb eredmény reményében nem kezdtek volna a bányászatban jártas emberek érett megfontolásai alapján iij vágatokat hajtani: ez az elszántság eredményezte végül azt, hogy rövidesen ismét nem megvetendőek lettek a bányajövedelmek, ha a korábbiakkal nem is voltak még egyenlőek. Még sokkal később is ezek a telér-megszakadások vagy alkalmatos megújulások jelentettek gondot a selmeci bányákban, hiszen ezek szoros kapcsolatban álltak a polgárok sorsával —