Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

gésekkel kellett zaklatni Lipót császárt, hogy szabjon mértéket katonái mohóságának, ha nem akarja, hogy elpusztuljanak a selmeciek bányái. Ez meg is történt. Elmúlván ugyanis a tél, a császári katonaság kivonult a hadszínterekre és hazaindultak a lengyel hadak is: a polgárok és a bányák felügyelői pedig mintegy új életre keltek. A hosszú nyomorúságnak végül meglett a jutalma is: nemcsak azáltal, hogy a bányák jövedelméből helyreállították az oly sok alkalommal elszenvedett károkat, hanem egyszersmind végre a császár is tökéletesen a kegyelmébe fogadta a polgárokat; s tette mindezt leginkább azért, mert minden esztendőben igen gazdagok voltak a selmeciek bányáiból származó, a köz javát tekintve hasznos és az akkoriban egyedülálló módon szükséges jövedelmek. XXII. § Úgy alakultak tehát ekkor a selmeciek dolgai, hogy akgha képzelhetnénk el azoknál boldogabbakat, ha változadanok maradtak volna ama szép idők. De akképen volt megírva a sors könyvében, hogy ezt a saturnusi aranykort ismét csak újabb veszedelmek váltsák fel. Amikor tudniillik leginkább virágoztak a bányák és a reájuk fordított költségeket kétszeres haszonnal adták vissza, éppen akkor törtek be a földalatti vizek legelsősorban a bányáknak azokba a részeibe, amelyek bővelkedtek a különösen gazdag telérekben. E dolognak lett aztán a következménye, hogy a legtöbb aknának — elsősorban a windschachüaknak — a legmélyebb részeit