Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Selmecbánya Bél Mátyás leírásában (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 4. Sopron, 2004)

Selmecbánya története

beli feljegyzések, sőt a közönséges szóbeszéd is Traun parancsnoknak rója fel bűnül: oly módon mdniilkk, hogy valamilyen bátor cselekedetet hajthatott volna végre, vagy a város átadásáról megfelelő feltételekkel tárgyalhatott volna, ha okosan megelőzi az ellenséget, úgy, hogy a Szentkereszt völgyből felfelé jövő ösvényeken feltartóztatja, amennyire csak a katonai vitézség engedi. De — mint mondják — akkora késlekedésben volt Traun, hogy bár az ellenséges csapatok betöréséről igen sűrűn jöttek a hírek és már fegyvert ragadtak a polgárok is, a bányamunkások pedig mindenfelé elrejtőztek a tárnákban és az aknákban — ő, nem tudom, miféle gyönyörűségektől (némelyek azt állítják, hogy valamilyen gonosz életű asszonyszemély bűnös szerelme volt az) nem hagyta addig elszakítani magát, amíg Thököly csapatai elfoglalván állásaikat azon a hegyen, amelyik északról magasodik a város fölé, meg nem mutatták magukat. Ekkor aztán végre ő is fegyvert fogott és felkapaszkodott a hegyre, majd amikor összecsapott a két sereg, rárohant az ellenségre és eléggé keményen vett részt a küzdelemben addig, amíg el nem találta egy

7 puskagolyó: ekkor a győzelmet is és a védtelen várost is egyaránt az ellenség martalékául hagyta. A várost birtokukba vevő magyarok szokatlanul emberségesen viselték magukat, s miután megkapták a nekik járó katonai jutalmat, amely bcíséges volt és a polgárok sok-sok kárával járt, elegendő volt számukra az, hogy a város meghódoljon Thököly előtt. Gyorsan előjöttek tehát rejtekhelyeikről a bányamunkások: a győztesek pedig megparancsolták nekik, hogy jó reménységgel legyenek és mindenki térjen vissza a