Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Válogatás Bél Mátyás leírásaiból (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 3. Sopron, 2004)

Bélabánya szabad királyi és bányaváros története

Hogy visszatérjünk magára a városra: ez nyitott és védtelen. Azon az úton, amelyik északi irányból, a kozelnici völgyön keresztül vezet ide, a dombon van egy kis kapu, amely azonban nincs felszerelve kapuszárnyakkal — ezt mi magunk is megfigyeltük, amikor még a biztonságos időkben errefelé vitt az utunk. Selmecbánya irányában semmiféle erődítménnyel nem rendelkezik, a nehezen járható fekvésén kívül: a terület ugyanis a város mögött lassacskán különböző magasságú dombokká emelkedik, eladdig, amíg a hegy csúcsát el nem éri. A szentegyház épülete azonban, amelyet fal vesz körül, mégpedig erős és amely egy szabad terecskével is el van látva, úgy néz ki, mint egy várkastély: mdniillik kiemelkedő helyen áll és önmagában is tágas, továbbá meg van erősítve egy vaskos és nem alacsony toronnyal. — Amidőn még virágzott az ércbányászat, a bélabányaiak saját aranybányákat müveitek, egyszer nagyobb, másszor pedig vékonyabb jövedelmezőséggel — már ahogyan az a fémek esetében lenni szokott. Aknákat is mélyítettek tehát és tárnákat is hajtottak. Miért is ne? Hiszen a királyok sem haboztak egykor, hogy saját bányákat létesítsenek itt tulajdon költségeiken, mégpedig kiváló haszonnal: őket követték tehát a környéken fekvő városok urburáriusai, amidőn ilyesfajta bányákat nyitottak itt, többet, mint gondolhatnánk. S akkor csaknem valamennyi polgár — azoknak a munkásoknak a kivételével, akiket kézműveseknek rendeltek - a fémek kibányászásával foglalkozott. Itt kell megemlíteni azt a tizedet