Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Válogatás Bél Mátyás leírásaiból (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 3. Sopron, 2004)

Újbánya vagyis Királyhegy története

tárral rendelkezik a város, azt mégis messze a legaprólékosabb szorgalommal művelik meg mindenütt. Mindehhez járul még az állattartás, amellyel olyan serényen foglalkoznak, ahogyan az a hegyvidéken szokás. Ez annyit jelent, hogy mivel a hegyek fátlan helyein sok fű zöldell, téli és nyári szállásokon egyaránt ott tartják a juhaikat. De az ilyen tevékenységek végzésére csak azoknak van meg a lehetősége, akik tisztesebb sorban élnek. Az egyéb közrendű és szegény népség kénytelen kapával gyötörni a dombos és meredek földeket. Annyira a visszájára fordult tudniillik Újbánya sorsa, hogy míg valamikor tobzódott a kincsekben és kapható volt bármiféle fajtalankodásra, addig most arra is éppen csak elegendő, hogy polgárait táplálja — és ezt sem panaszkodás nélkül teszi. VII. § A mi korunkban akkor nyújtották a korábbi felvirágzás reménységét a városnak, amikor a belföldről és egyszersmind a külországokból is idesereglett munkások elkezdték megtisztítani a régi aranybányát. Az elhagyott újbányái aknák mindig is abban a hírben voltak, hogy telérjeik gazdagok; ezért tehát könnyű volt sok embert tömöríteni a feltárásuk céljából alakult társaságba. Elterjedt a munka megkezdésének a híre és eljutott a külországbeliekhez is, hatalmas jövedelmek reménységét ültetvén el mindenfelé. De a földalatti