Bircher Erzsébet szerk.: Bányavárosok a legkegyelmesebb királyok uralkodása alatt, Válogatás Bél Mátyás leírásaiból (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 3. Sopron, 2004)

Körmöcbánya város története

nyaiak. Az a kapu, amelyik a várat köti össze a várossal, szilárd építésű és csapóhíddal, valamint egyéb védművekkel van megerősítve. Magába a városba két kapun keresztül vezet az út: az egyik az Alsókapu, a másik pedig a Felsőkapu. Az utóbbi dél felé, az előbbi pedig északi irányba néz. Napkelet felé is van egy kapuja, amelyik azonban olyan kicsiny, hogy egy négylovas szekér sem tud keresztülmenni rajta: ámde mégis sok ember használja, mivel az alsóvárosnak egy sűrűn lakott és nagy kiterjedésű részére nyílik. Egy jókora méretű és négyszögletűre épített torony magasodik rajta, amelyben az egyházi énekkar vezetője, a kántor lakik. A város egyéb belső területeit is falak veszik körül, amelyeket az újabb idők szokása szerint és módjára építettek fel. A falak között bástyák magasodnak, amelyeket a bányászokról neveztek el, valamint annak a három céhnek a nevéről, amelyek számára mintegy állandó őrhely gyanánt kijelöltettek, amikor a háború vihara fenyegetett. Ez a terv jó volt ugyan, de sehol nem ért kevesebbet, mint éppen Körmöcbánya védelmének az esetében. De hogyan is vállalhatná valaki magára ennek a városkának a védelmét? Hiszen amennyire minden oldalról körülveszik a föléje magasodó hegyek, anynyira kicsiny falainak a koszorúja. De bárhogyan is legyen a dolog: az minden kétségen kívül áll, hogy mennyire kevés hasznát vette a város a falaknak, hiszen régente még azok is az adófajták közé sorolták a rablást, akik a város birtokos urainak vallották magukat.