Bircher Erzsébet szerk.: Egyedül a közhaszon kedvéért - Tanulmányok a 250 éves magyar szénbányászat tiszteletére (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 2. Sopron, 2003)
Szabó László: A „Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulat” tatai bányászatának előzményei
A fúrási munka folytatásában sokat segített Pékár Imre, aki a Leszámítoló Bank elnökeként maga is részvényese volt a kutató konzorciumnak. Egy, 1895. december vége felé történt megbeszélésen - amelyen részt vett a kutatást irányító Max Brodman is - „arra a meggyőződésre jött'" (ahogy ezt le is írta), hogy a fúrásokat nem kell abbahagyni. Folytatták is és 1896 márciusában, az akkori jelentések szerint 118,3 m mélységben közel 6 méter vastag, jó minőségű eocén széntelepet határántoltak. ...És most álljon itt megint egy személyes élmény is. Azon a területen, ahol ez a legendás IV. sz. fúrólyuk mélyült, létesült a '30-as évek elején a Síkvölgyi bányaüzem, amely a tatabányai aknák számozási rendjétől eltérően azért kapta ezt a nevet, mert különben a XIII. sz. akna lett volna. 1954-1960 között ennek az üzemnek voltam a főmérnöke és egy feltárási munka során megtaláltuk a fúrólyuk szinte teljesen ép béléscsöveit. Stimmeltek a koordináták, azonos volt a telep vastagság is az 1896-ban jelentettekkel, csak éppen a telep mintegy 35 m-re mélyebben feküdt az akkor jelzettnél. Abban a feszült helyzetben, amikor ez a fúrólyuk szinte élet-halál kérdése volt, nyílván árgus szemekkel figyelték a fúrás minden centiméterét. így nem valószínű, hogy felületességről vagy hanyagságról van szó. Azt gondolom, hogy ez a „pia fraus", vagyis a kegyes csalás kategóriájához tartozott, hogy a már reményt vesztett részvényesek számára - még a valóságnál is kedvezőbb - igen bíztató bányászkodás lehetőségét csillantotta meg. Nos, az eredményes fúrás után a vállalkozási kedv természetesen megnőtt. Most már egymást követték - újabb 3 fúrógarnitúra üzembe helyezésévei - a fúrások és néhány hónap múlva már a tizenkettedik fúrásnál tartottak, amely közül nem egy 30 m-es telepet is harántolt. Különösen bíztató volt, hogy ezek a fúrások már a Budapest-Bécs vasúti pálya közelébe estek. Ezzel tulajdonképpen megvalósult a MÁK Rt-nek az álma, hogy bányászatát ezen igen kedvező szállítási útvonal mentén alakíthassa ki, számítva egyrészt arra, hogy a fellendülő magyar gyáripar Budapest központú és reális lehetőségnek látszott a monarchia fővárosa, a Bécs felé való szállítás is. Hönsch Ede 1896 májusában helyszíni vizsgálatokat végzett, amelyhez felkérte Kaufmann Kamill budapesti m. kir. bányakapitányt is. Egymástól függetlenül arra a megállapításra jutottak, hogy az addigi fúrási eredmények alapján már eddig is 20 knr-nél nagyobb területen, több millió tonna, igen jó minőségű szénre lehet számítani. A szén minőségét közben ugyanis két egymástól független helyen is megvizsgálták és mindkét vizsgálat 5 ezer kalóriánál magasabb fűtőértékű, kedvező összetételű szénről adott számot. Hönsch előterjesztésében a szénbányászat megindításához szükséges alaptőkét mintegy 2,5 millió forintra becsülte (ezen belül az első bánya megnyitását osztályozóval, szénrakodóval, tiszti, altiszti és munkáslakásokkal együtt mintegy 600 ezer forintra), ezzel szemben évi 3 millió mázsa termelés mellett 450 ezer forint nyereséggel számolt.
