Bircher Erzsébet szerk.: Egyedül a közhaszon kedvéért - Tanulmányok a 250 éves magyar szénbányászat tiszteletére (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 2. Sopron, 2003)
Szabó László: A „Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulat” tatai bányászatának előzményei
Jelentését úgy fejezte be: „Ha 2,5 millió forint invesztációs összeggel szembeállítjuk az elérhető 450.000 Ft nyereséget és ha tekintetbe vesszük e területen kiképződött telepek vastagságát és kiterjedését, a szénnek kitűnő minőségét, a medence kedvező geometriai fekvését, egy percig sem kételkedhetünk afölött, miszerint ez a bányászat a magyarországi széntermelés tekintetében legelső és legfontosabb szerepre van hivatva és ennélfogva ennek fölkarolását nyugodt lelkiismerettel a legmelegebben ajánlhatom." A kutatótársaság kikérte még Rudolf Antal brennbergi bányaigazgató véleményét is, aki az eddigiekhez hasonló véleményt adott. Abban tehát, hogy itt mindenképpen érdemes és kell is bányát nyitni, végül is minden szakértő egyetértett. De hogy hogyan, nos ebben már ugyancsak megoszlottak a vélemények. Hönsch Ede a kedvező borsodi tapasztalatai alapján lejtős szállítóaknával való megnyitás mellett foglalt állást, a másik két szakértő függőleges aknapárt javasolt. Hogy a helyük hol legyen, abban nagyjából megegyeztek. Hönsch végül is a lejtős szállító akna mellett döntött és helyét a már korábban is említett helyen jelölte ki. A lejtakna mélyítését 1896. augusztus 1jén kezdte egy Borsodból érkezett csapat. A munkák műszaki irányítását Max Brodman végezte. Talán itt a helye, hogy leszögezzük: a tatabányai szénbányászat léte egyértelműen Herz Zsigmond, Hönsch Ede és Max Brodman munkájának köszönhető. Ezt azért tartom szükségesnek, mert találkozni olyan véleménnyel, melyek ezt Telegdi Róth Lajosnak tulajdonítják. Kétségtelen, ahogy - amint már erről szó volt - a sorsdöntő IV. sz. fúrólyuk tovább folytatását ő is javasolta, de, hogy ezen a környéken egyáltalán egy leendő bányászkodás reményében széntelepek után kutattak, az kizárólag Herz Zsigmond bölcs előrelátásának, Hönsch Ede és Max Brodman szakszerű és lelkiismeretes munkájának köszönhető. A lejtősakna viszonylag kis szelvénye és 28°-os - vagyis meglehetősen nagy - dőlésszöge arra utal, hogy a széntelepet minél előbb el kívánták érni. Azzal, hogy Hönsch döntése folytán az első akna fekvése lejtősaknával indult, a szakmai viták azért nem értek véget. Gretzmacher Gyula, a Selmeci Akadémia tanára egy hónappal a lejtakna indulása után újabb szakvéleményt adott, amelyben elvileg elfogadta ugyan a lejtősaknák megnyitását, de annak a véleményének adott hangot, hogy függőleges aknákkal olcsóbban elérhető lett volna a széntelep, azt viszont elismerte, hogy a lejtősakna nagyobb mennyiségű szén kiszállítására lesz alkalmas. Néhány hét különbséggel Jelűnek Ernő, ózdi bányaigazgató egy másfajta megoldást javasolt. Szerinte két függő akna lenne a jó megoldás, éspedig az egyik a Budapest felé szállítandó szén számára a felsőgallai, a másikat a Bécs felé szállítandó részére a bánhidai állomás közelében. Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy a mind mennyiségileg, mind minőségileg egyaránt alkalmas
