Bircher Erzsébet szerk.: Egyedül a közhaszon kedvéért - Tanulmányok a 250 éves magyar szénbányászat tiszteletére (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 2. Sopron, 2003)
Ivan Herčko – Eugen Kladivik: A szénbányászat története a mai Szlovákia területén 1919-ig
egy szénlelőhelyet, s azt felajánlotta a kamarának. Az Udvari kamara 1771-ben utasította a Selmecbányái Főkamaragrófi Hivatalt, hogy vizsgálja meg a lelőhelyet és ennek eredményéről tájékoztassa a bécsi illetékeseket. Ennek nyomán 1771-ben F. von Pápa vezetésével a lelőhely egy újabb és komolyabb vizsgálatára került sor. F. von Pápa több kutatóaknát ásatott annak érdekében, hogy megállapítsa a szénréteg vastagságát. Feljegyzései szerint a réteg egy helyen 4 láb vastag volt, ami alatt egy 3 hüvelyknyi vastagságú palaréteg volt, s ez alatt egy újabb 2 láb vastagságú szénréteg volt található. Az alsó rétegben lévő szén jobb minőségű volt, mint a felső. A fekü kemény palaréteg volt. F.von Pápa vegyi elemzés céljára 50 font szenet vitt magával a helyszínről. Az elemzést Selmecbányán G. A. Scopoli professzor - aki Jacquin utóda volt vezetésével végezte el. Az elemzés eredményei szerint a szén mintegy 1/3-ban tartalmazott vizet, de égés közben nem áraszott olyan erős bűzt, ezért a jobb minőségűek közé sorolták. A szénlelőhely felméréséről készített jelentéshez F. von Pápa egy térképet is mellékelt, amelyen bejelölte a lelőhely megállapított helyzetét. A jelentésben azt javasolta, hogy olcsóbb és előnyösebb lenne a szenet alsó fejtéssel kitermelni. A felmérésének eredményeiről készített jelentés tartalmazza a szénlelőhely jellemző tulajdonságait, s ezeket lényegében a későbbi évek geológusainak kutatásai is megerősítették. Pápa vizsgálati arra utaltak, hogy a lelőhelyen viszonylag jó minőségű szénkészlet található, de a lelőhely kihasználásáról ez alkalommal is annak nem túl előnyös, a kincstári kohóktól és hámoroktól való viszonylagos távoli fekvése döntött, mivel a szén szállítása nagyon drága lett volna. Az ebedeci szén felhasználására irányuló kísérlettel 1787 - 1788-ban találkozhatunk ismét, amikor Szentiványi János, Bars megye alispánja szénmintákat küldött a besztercebányai Főkamaragrófi Hivatalnak és kérte, hogy végezzenek azzal kísérleteket. Patzer Mihály, a Selmecbányái Akadémia professzora végezte el a kért elemzést és annak eredményét megküldte az alispánnak. Egyidejűleg tájékoztatta arról is, hogy mivel kevés szén állt a rendelkezésére, azzal nem tudott kísérleteket végezni kovács- és lakatosműhelyekben. Az alispán erre 3 bécsi mázsa (1 mázsa - 56,012 kg) szenet küldött Selmecbányára, amellyel a Glanzer műhelyek sáfárja végzett kísérleteket. A szén megfelelt az elvárásoknak, s a sáfár véleménye szerint azt falusi kovácsműhelyekben lehetne felhasználni. Hozzáfűzte, hogy a nagyobb mélységből bányászott szén várhatóan nagyobb tisztaságú lesz és ezért felhasználásakor ahhoz nem kell faszenet keverni. Bár Szentiványi János alispán azt szerette volna, hogy használják a szenet, ez alkalommal sem indult be annak a kitermelése. A 18. és 19. század fordulóján új erőfeszítések történtek az ebedecfenyőkosztolányi szénmező kiaknázására. A kezdeményezés 1799-ben Johann Gregor Medsachertől, a zsarnócai (Zarnovica) kincstári kohó felcserétől származott, aki egy bizonyos mennyiségű szenet hozatott az ebedeci bányából a
