Bircher Erzsébet szerk.: Egyedül a közhaszon kedvéért - Tanulmányok a 250 éves magyar szénbányászat tiszteletére (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 2. Sopron, 2003)
Dr. Huszár Zoltán: A pécsi bányászat két évszázada, különös tekintettel a szociálpolitikára.
és közlekedés visszaszorulása, valamint az állami nagyvállalat nem mindig racionális működtetése az 1990-es évek elejére oda vezetett, hogy a DDSG is - a magyarországi bányavállalatokhoz hasonlóan - árnyéka lett önmagának, vagy talán még az sem. Különböző részekre darabolták és privatizálták. Az új vállalkozások nevében valamilyen formában megtalálhatjuk a DDSG nevet, és ilyen feliratú hajókkal a Dunán is találkozhatunk. Epilógusként a következőkkel szeretném zárni ezt a talán nem érdektelen „pécsi bányászat-, ill. DGT-történetet". A Magyarországon évtizedekig „fasiszta" bányavállalatnak titulált DGT az 1989-90-es rendszerváltozás után sem kapott semmilyen kárpótlást, még erkölcsi értelemben sem. Az anyagit nem, az utóbbit joggal várhatták volna a vállalat bécsi vezetői. Az Anschlussért és annak következményeiért a felelősséget nem lehet DGT/DDSG-re hárítani. A második világháborút követően - a fentiek világossá teszik - az osztrák vállalat vezérigazgatója, vagy más vezetője hivatalos formában soha sem járt Pécsett. Tulajdonképpen informális kapcsolat volt e vonatkozásban Bécs és Pécs néhány lakója között. Aztán, nem túl hosszú, de hatékony előkészítés után Pécs városának vezetői, a felszámolás alatt álló bányavállalat (MBVH Rt.) irányítói, néhány muzeológus és szépszámú pécsi polgár részvételével 1995. december 4én, Szent Borbála napján hideg, hózáporos időben együtt avatták fel a Mária (Déryné) utcai DGT/DDSG egykori Bányaigazgatóságának épületén a magyar és német nyelvű emléktáblát Franz Dosch ny. DDSG-igazgatóval, hogy ezt követően ugyanezt tegyék a pécsbányai egykori DGT bányakórház, majd a vasasi egykori DGT munkásotthon falánál is. Erre a kulturált, európai gesztusra fél évszázadot kellett várni.
