Bircher Erzsébet szerk.: Egyedül a közhaszon kedvéért - Tanulmányok a 250 éves magyar szénbányászat tiszteletére (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 2. Sopron, 2003)

Dr. Huszár Zoltán: A pécsi bányászat két évszázada, különös tekintettel a szociálpolitikára.

majd két évvel később 50 arany jutalmat helyezett kilátásba annak, aki a gyakorlatban is felhasználható tőzeg- vagy kőszénlelőhelyet talál és 100 arany volt annak a jutalma, aki „turfávaí" olvaszt ércet. 1766 és 1771 között 17 bejelentés érkezett az udvarhoz, amelyek alapján megállapítható, hogy ekkor már ismerték, pl. a mecseki feketekőszenet (1769) a Salgótarján környéki barnakőszenet (1768), a borsodi és a soproni szénelőfordulásokat. 1782-ben //. József utasítására a helytartótanács elrendelte, hogy a városi és a megyei törvényhatóságok a területükön található kőszén és egyéb éghető ásványi anyagokat kötelesek bejelenteni. Sem a jutalom, sem a felhasználás propagálása, sem egyéb intézkedések azonban még hosszú évtizedeken keresztül nem vezettek jelentős kőszéntermelés kialakulásához Magyarországon. Ennek okait a következőkben kereshetjük: 1. a kőszénfelhasználásban érdekelt nagyipar teljes hiánya és a kisebb üzemek elenyésző száma, 2. a földesúri rendszer érdektelensége, az erős városi polgárság hiánya, ill. társadalmi erőtlensége, 3. a termelési és felhasználási technika, a tapasztalatok és a szakemberek hiánya, 4. megfelelő utak és szállítóeszközök hiánya. Negatív következményekkel járt II. József 1788-ban kiadott rendelete, amely szerint Magyarországon a kőszenet a földbirtokos tulajdonának tekintették. A nemesség kiváltságain alapuló földesúri érdekeknek tett engedmény volt ez. A Habsburg Birodalom ún. örökös tartományaiban 1758ban bevezetett jogrend alapvetően eltért ettől, hiszen ott a kőszén a szabad ásványok közé tartozott. Ezzel nem csak annak a néhány vállalkozónak a törekvése hiúsult meg, akik a helyi bányabíróságok állásfoglalására támaszkodva a földesúri birtokon kőszén termelésébe kezdtek, hanem hosszú időn át ható akadályt állított a magyarországi kőszénbányászat fejlődésének útjába. A kőszén megjelenése a magyar gazdasági életben a 18. század második felében és a 19. század első évtizedeiben, hét évtizedet felölő, sokszor kudarcba fulladt, hosszú, nehézkes folyamat volt. Mindennek ellenére a századfordulót követően feltűntek az első széles látókörű, jó felkészültségű termelésirányító szakemberek, létrejöttek az első jelentősnek mondható „szénásó társaságok", elkészültek az első már szakszerűnek mondható bányatérképek is, és Brennbergben lemélyült az első kőszénkutató fúrás. A szakemberek közül jelentős pécsi, ill. mecseki tevékenysége miatt ki kell emelni Berks M. Péter bányamérnököt, aki alapos elméleti és gyakorlati tudását felhasználva, mint