Bircher Erzsébet szerk.: Egyedül a közhaszon kedvéért - Tanulmányok a 250 éves magyar szénbányászat tiszteletére (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 2. Sopron, 2003)
Dr. Huszár Zoltán: A pécsi bányászat két évszázada, különös tekintettel a szociálpolitikára.
hatalma volt. Az ország nemesfém- és réztermelése évszázadokon át a világ élvonalába tartozott. A magyarországi bányászati szakoktatás nemzetközileg ismert és elismert volt, hiszen az 1735-ben Selmecbányán alapított Bergschule 1762/1763-as átszervezése után kapott akadémia ranggal egyre több hazai és külföldi bányászati, kohászati, később erdészeti szakembernek adott felsőfokú képzést és diplomát. 4 A magyarországi kőszénre vonatkozó első nyomtatott publikáció 1557-ben látott napvilágot Georg Wernher szepesi kamarai igazgató tollából, aki az alábbiakat írta: az erdélyi sóbányákban „gyakorta nagymennyiségű kőszenet bányásznak ki a sóval együtt". Egy 16. századi forrás szerint, az 1567. évi soproni városi számadáskönyvben a bánfalvi határban lévő hegy „belső égéséről" szóló tudósítást találunk, nagy valószínűséggel a későbbi Brennberg széntelepeiről lehet szó. A kortársak azonban a „csodálkozáson kívül" nem tudtak mit kezdeni a különös jelenséggel. A magyarországi kőszénről az eddig ismert, legkorábbi szakszerű és részletes tudósítás Schaffer András nagyszombati jezsuita atyától származik, aki rendtársának, Athanasius Kirchernek Rómába küldött levele alapján a 17. század közepének magyarországi bányászatáról, ásványairól, köztük az ásványi szenekről is említést tett. „Az ártalmas ásványi szén (lithantrax). Ezt a követ Steinkohlen-nek is nevezik. Egy egész hegy van belőle Besztercebánya és Körmöcbánya, Magyarország e két bányavárosa között, a higanybányák közelében, amely utóbbit ott a cinóberrel együtt bányásszák. Ezt a szenet senki sem használja ércolvasztásra, sem az öntők, sem a kovácsok műhelyeiben, sem mások. Megkérdeztem ennek az okát, és azt a választ kaptam, hogy olyan szerfelett való hőt fejleszt, hogy a vasat megemészti, és minden öntést elront. " Kircher a fenti leírást „De mundus subterraneus" c. kétkötetes művének 1665ös első kiadásában közölte. A magyarországi kőszenekről - sokáig elsőként ismert - híradást Csiba István atyától ismerjük, 1714-ből. Ez a felvidéki dobsinai hegyekben és a Zsolna környékén található kőszén lelőhelyekre vonatkozik. „ Úgy látszik, ahogy ezek az éghető kövek - amelyek tehát éppen ellentétesek az azbeszttel - a köveknek ama fajtájából valóak, amelyet a görögök lithantraxnak, a latinok pedig mindenütt carbo fossilisnak /fa/szénnek neveznek, s amely Belgium, Szászország, Skócia és Itália bizonyos területein a fát helyettesíti: a tűzhelyek táplálására használják ezt. " A kőszén magyarországi felhasználásáról először 1735-ből van adatunk. Iparszerüen 1759-ben, Brennbergben termeltek először kőszenet Magyarországon. A kőszén széleskörű, nagyobb arányú felhasználását a központi kormányzat különböző intézkedésekkel igyekezett elősegíteni. Mária Terézia 1766-ban 24, Zsámboki László: A bányászati felsőoktatás. In: A magyar bányászat évezredes története I. k. Szerk.: Faller Gusztáv, Kun Béla, Zsámboki László, Budapest, 1997 244-250.
