Bircher Erzsébet szerk.: Egyedül a közhaszon kedvéért - Tanulmányok a 250 éves magyar szénbányászat tiszteletére (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 2. Sopron, 2003)

Szabó László: A „Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulat” tatai bányászatának előzményei

Az Esterházy nevet, amelyet a család lakhelyéről, a csallóközi Esterházáról vették, elsőként a 16. század első felében élt Benedek nevű családtag használja. Közéleti szereplőként elsőnek az ő Ferenc nevű fia jelent, meg pozsonyi alispánként, ő vette fel a galántai előnevet az anyjától, Galánthai Bessenyei Ilonától örökölt birtoka után. A későbbi hatalmas vagyon megalapozója fia, Miklós (1583-1645) volt, a Habsburgok feltétlen híve. Protestánsról katolikusra tért át, s mint az ellenreformáció egyik vezéralakja 1613-ban II. Ferdinánd császártól bárói rangot kapott. A Bereg és Zólyom megyei főispánság után bányavidéki főkapitány és országbíró lett. 1625-től - haláláig - az ország nádora volt. 1626ban grófi rangot, s vele Fraknó várát kapta uralkodói adományként, A vagyon gyarapítását az ő Pál nevű fia (1635-1713) folytatta, aki ugyancsak számos közjogi méltóságot töltött be. Főispán, országbíró, majd 1681-től haláláig nádor volt. Döntő szerepe volt abban, hogy az 1687-es országgyűlés elfogadta a Habsburgok örökös magyar királyságát biztosító törvényt, melynek érdeméül még abban az évben birodalmi hercegi rangot kap. A család ekkor vált szét a grófi és a hercegi ágra. A burjánzó növekedésre utal, hogy az Esterházán, Kismartonban és Fraknón élő hercegi ág mellett a grófi ágnak számos ága volt: a cseszneki, zólyomi, cseklészi, majd tatai ágak is ismeretesek. Noha a család az Árpád-kori Salamon (nem a király!) nemzetségéből származtatja magát, a korabeli főnemesség azon része, amely de génère Tas, de genere Huba, vagyis a honfoglaló vezérek valamelyikétől eredezteti családfáját, nem nézte jó szemmel nagyarányú előrenyomulásukat és volt időszak, amikor - némi lenézéssel - „pénzen vett urak"-nak titulálta őket. Az Esterházyak Tatán De hát a pénz beszél... elv már akkor is érvényben volt. Ennek jegyében vásárolta meg a tatai uradalmat a már egyéb, meglévő hatalmas birtokai mellé 1727-ben, a báró Krapft családtól gróf Esterházy József (1682-1748) országbíró, majd horvát bán és altábornagy, akit a családi krónika a vagyonalapító Miklóshoz hasonlóan „szenvedélyes jószágszerző"-nek nevezett. A birtok árát (343.524 forint), amely akkoriban igen hatalmas összegnek számított, egyrészt az általa betöltött magas méltóságainak jövedelméből, már meglévő birtokainak - köztük bátyjának elkobzott jószágai - bevételéből és jelentős magánkölcsönökből fedezte. Ami az elkobzott birtokokat illeti, bár a család egyértelműen lojális volt és hűséggel szolgálta a Habsburg házat, időnként azért akadt egy-két „kuruc" is, mint pl. József, Antal nevű bátyja, aki részt vett a Rákóczi felkelésben és a fejedelemmel együtt ment száműzetésbe.