Bircher Erzsébet szerk.: KOR-KÉP - Dokumentumok és tanulmányok a magyar bányászat 1945-1958 közötti történetéből (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 1. Sopron, 2002)

Bircher Erzsébet: A szén az ipar kenyere

A törvény szerint a kisajátított vállatokért egy később meghozandó törvénynek megfelelően kárpótlást kellett volna fizetni. Az ígéret ellenére soha nem fizettek, s ahol az államosítást a külföldi tulajdon akadályozta, ott szabotázsperekkel „gondoskodtak" az állam érdekeiről"

4 A szénbányákat irányító vállalat a Magyar Állami Szénbányák Rt. lett, ennek többségi részvényese az Iparügyi Minisztérium volt, s így igazgatóságában, elvben a minisztériumé kellett volna, hogy legyen a majoritás. A valóságban azonban a vezetés a tárcától függetlenül alakított végrehajtóbizottság kezébe került. A Gazdasági Főtanács átfogó irányítása alapján működő iparági központ lett a MÁSZ Rt., ahonnan a bányászat legkisebb részleteit is központilag szabályozták. A MÁSZ működése még az államosítás mellett harcoló, s a MÁSZ működését fentről irányító munkáspártoknak is csalódást okozott. Gazdaságtalan működésének egyik oka a stabilizáció volt. amelynek váratlanul rossz hatása volt a szénbányászatra. Az 1946. augusztus 1-én végrehajtott stabilizáció az új pénz, az új árrendszer bevezetését is jelentette. A stabilizációval a bérek és a jövedelmek átlagban felére csökkentek a háború előttinek, az új árrendszer pedig teljesen elszakadt a korszak világpiaci áraitól. Az ipari termékek árát általában mesterségesen magasan tartották. A tőkehiányt deflációs pénz-és hitelpolitikával akarták csökkenteni, s már itt nyomon követhető az a politikai akarat, hogy az alacsony nemzeti jövedelem ellenére viszonylag magasan tartsák a beruházási rátát. A forint kibocsátásakor új szénárakat állapítottak meg, az összárszint védelmében igen alacsonyan. Ennek következménye természetes módon az lett, hogy az átlagár alatta maradt a termelési költségeknek, s a MÁSZ a termelés növelésével egyre inkább deficitesen működött. A működéshez szükséges költségvetési „segélyek" rendszertelenül érkeztek, ez, s az egyébként is meglévő pénzhiány akadozová tette a termeléshez szükséges anyagok beszerzését, a bérfizetést. Ez utóbbi különösen nagy gondot okozott. A bányáknak ugyanis a stabilizáció érdekében megtiltották a széncsere lehetőségét. A korábbi gyakorlat megszűntetése azonban csak akkor lett volna elfogadható, ha a stabilizációval együtt a bérkifizetés és az élelmiszerellátás biztonságos lett volna. Erről még hosszú hónapokig szó sem volt. Az ellátás bizonytalansága azonban nem csökkentette a szén iránti állandó igényt. A gondokat minden politikai párt a maga szája íze szerint értelmezte, s használta fel politikai propagandájában, ám az államosítástól minden gondjuk megoldását remélő bányászok csalódottsága érezhetőbbé vált. Ismét gyakoriak lettek az egy-két napos munkabeszüntetések, 24 MAORT, illetve a Standard Villamossági Rt. elleni perek. Tragikus módon hurcolták meg a szakma legkitűnőbb vezetőit, a Standard vezetőit pedig 1949-ben ki is végezték.