Bircher Erzsébet szerk.: KOR-KÉP - Dokumentumok és tanulmányok a magyar bányászat 1945-1958 közötti történetéből (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 1. Sopron, 2002)

Horváth József: A bányamunka, a munkahelyi széntermelés gépesítése

gyártású főteréselő berendezéssel egészítette ki, szerelte fel a szénkombájnt, majd később a Tatabányai Szénbányászati Tröszt, Oroszlány I. lejtősakna felső telepében állítható magasságú (összecsukható) réselőkerettel szerelt „Dombassz" szénkombájnnal végzett kísérleti frontfejtést. A kísérletek biztató eredménnyel zárultak. Mindezek ellenére azonban a magyar szénbányászatban a fejtési homlokok gépesítése alig lépett előre, a lefejtett és kitermelt szénnek alig néhány százaléka származott gépi jövesztésű és rakodású termelőhelyekről még az 50-es évek végén is. 3. Páncélpajzs biztosítás a frontfejtési munkahelyeken A II. világháború végére a magyar bányászatban is nyilvánvalóvá vált, hogy nagy mennyiségű szenet eredményesen fejteni csak a munkaerő koncentrálását lehetővé tevő frontfejtésekből lehet. Az is tény, hogy a bányaterek biztosításához szinte alig, míg a frontfejtések biztosításához ekkor még szinte egyáltalán nem alkalmaztak fémből készült biztosító anyagokat. A fejtési munkaterület biztosítására rendelkezésre álltak ugyan a fémből készült tárnok, süvegek, szekrények és ismertek voltak különleges biztosítószerkezetek is, de gyakorlati használatuk nem volt bevezetve a magyar szénbányászatban. Ebből is adódik, hogy a hagyományostól, a begyakorlott és megtapasztalt szerkezetektől elmozdulni és újra váltani hosszadalmas feladat, pedig a fajlagos fafogyasztás, amely a frontfejtésnél a legnagyobb, nagyon hátrányosan érintette az adott bányavállalat gazdálkodását. Ebben az időben már tudományos szinten is ismert volt a fejtési környezetben a kőzetnyomások alakulása, azoknak jótékony és szénfellazító hatása, amelyeket a bányász megfelelő időben beépített „merev" fémbiztosítással szabályozni tud. A beépített „merev" biztosítás elemeinek viszont egyúttal engedékenynek is kell lenni, hogy a törési terhelés közelében az igénybevételt törés nélkül, de a legnagyobb terhelést viselve álljon ellen a főte (fedő kőzet) süllyedésének. Ennek a feltételnek a faanyagú tám nem felel meg, mert teherbírását meghaladó terhelésnél egyszerűen eltörik, tönkremegy, ami azután a fejtésben a tényleges fafogyást eredményezi. A gyártott fém biztosítószerkezetek megfelelően alkalmazott mechanizmussal (súrlódás, hidraulika) ezt a feladatot be tudják tölteni, miközben teherbírásuk is meghaladja a faanyagú biztosítószerkezetekét, akár támról, akár süvegről van is szó (Hl7 ábra). Az ötvenes évek elején már ismert volt a világ bányászatában az acéltámok alkalmazása, amely a frontfejtésekben nyomásszabályozást, 100m-t meghaladó homlokszélességet, munkabiztonság növekedést, és a fafogyasztás minimalizálását jelentette, miközben a tárnok maradéktalanul visszanyerhetők voltak. Már a háborút megelőzően is igen sok körülmény szólt a vastám alkalmazása mellett, mégis csak 1935-ben kezdték Magyarországon kísérletképpen alkalmazni, míg a világban 1888-ban kezdődtek alkalmazási kísérletek és 1900-tól indult használata fejlődésnek. Az