Bircher Erzsébet szerk.: KOR-KÉP - Dokumentumok és tanulmányok a magyar bányászat 1945-1958 közötti történetéből (Központi Bányászati Múzeum Közleményei 1. Sopron, 2002)

Horváth József: A bányamunka, a munkahelyi széntermelés gépesítése

H17 Acéltámmal biztosított frontfejtés elmaradásnak a sok összetevőn túl a bányahatóságok tapasztalatlanságból adódó aggályoskodása, akadékoskodása is az oka volt, így a magyar szénbányászatban gyakorlatilag 1939-től van mód engedékeny biztosítószerkezetek alkalmazására. A háborút követő Magyarország új politikai-gazdasági rendszere hatalmas mennyiségi elvárásokat támasztott az ország bányászaival szemben, amelyet teljesíteni csak a frontfejtések általánossá tételével lehetett, amelyet az úgynevezett Frontfejtési Bizottság tudományos és gyakorlati tevékenysége is támogatott. Az igazi fejlődést a frontfejtések biztosításánál a páncélpajzs alkalmazása jelentette, amikor a munkateret vasanyagú biztosító egységek, (pajzstagok) egymásmellé helyezésével védik. Az első magyarországi pajzsbiztosítású kísérleti frontfejtést a padragi bányaüzem bányamezőjében 1952. március 24-május 3. között üzemeltették (Hl8 ábra). A szovjet és román tapasztalatok alapján lefolytatott kísérlet bázisa az 1951. december 6-án Tatabányáról érkezett 2 db pajzsszerkezet volt, amely alapján legyártott pajzstagokkal egy 16 tagból álló biztosítórendszert alakítottak ki. A közel 2 hónapos üzem során sok nehézséggel kellett megküzdeni, miközben a pajzsok támrendszere és mozgatási módszere nagyon primitív volt. A pajzstagok mellett kiépítették fából az un. frontbiztosítást is, így az új típusú biztosítóelemek tulajdonképpen a szekrényácsolatok szerepét látták el, úgy hogy a nyitott