Lux Pannoniae Esztergom, Az ezeréves kulturális metropolis konferencia 2000. június 15-16-17. (Esztergom, 2001)

ADRIÁNYI GÁBOR: Simor János érsek portréja

Simor tehát a konkordátum ügyét - amelyet Haynald akkor még mint erdélyi püspök úgy jellemzett, hogy a magyar egyház mindennemű közreműködése nélkül kötöttek

10 - püspöki székfoglalásakor is magáévá tette

11

, és még később is, mikor mint új prímás az első püspökkari konferenciát vezette, főpaptársainak azt javasolta, álljanak a jövőben a konkordátum alapján, azaz szerezzék meg a konkordátum utólagos parlamenti jóváhagyását. Nem kell mondani, hogy a püspökök egyhangúan elvetették a javaslatot. Szenczy Ferenc szombathelyi püspök azt mondta, a bécsi kormány az ország törvényeivel együtt az egyházit is el akarta temetni, ezért kötötte meg a konkordátumot. Haynald pedig a bécsi nuncius szemrehányására azt válaszolta: '''Amikor a konkordátumot megkötötték, a magyar alkotmány hatályon kívül volt helyezve. Ha tehát a magyar püspökök nem akartak minden törvényességen kívül maradni, kénytelenek voltak azt elfogadni. Közben azonban megváltoztak az idők, az alkotmány helyreállt. Éppen ezért nem hivatkozhatnak a püspökök a konkordátumra, hacsak nem akarják magukat és a katolikus egyházat számtalan bajba keverni".

12 Simor, aki régi esztergomi aulikus hagyomány szerint

13 nem vette komolyan a kiegyezést, nem hitt a magyar kormány tartósságában, amit Andrássyék igen rossz néven is vettek tőle, azonnal felismerte a konkrét helyzetet, és ennek megfelelően cselekedett. Egyszer s mindenkorra elejtette a konkordátum gondolatát és a továbbiakban úgy tett, mintha a többi püspökkel együtt ő is mindig is ellene lett volna. Irányváltoztatásoktól, taktikai lépésektől Simor sohasem riadt vissza. Amikor 1867 június közepén Szent Péter és Pál apostolok halálának 1800 éves fordulójának nagy ünnepére Rómába utazott, és megtudta, hogy ott prímási méltóságát nem veszik figyelembe, drasztikus fellépésével kierőszakolta protokolláris elismerését. Erről naplójában így számolt be: "Emberemlékezet óta, sőt a történelem tanúsága szerint is az első prímás voltam, aki nem mint bíbornok mentem Rómába. Ennélfogva gondoskodnom kellet a helyről, amely engem a püspökök, érsekek és pátriárkák soraiban megilletett. Értesülvén, hogy az apostoli szék szertartásmestere nem szándékozik nekem más helyet adni, mint azt, amely engem az érsekek között megillet, az államtitkár előtt kijelentettem, hogy más helyet, mint ami engem megillet, közvetlenül t. i. a pátriárkák után, nem akarok elfogadni, sőt prímási méltóságom sérelme nélkül nem is fogadhatok el, és hogy-