Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

latinosan pedig a Comenius nevet viselő XVI. századbeli nagy cseh pedagógus szellemét idézve, ehhez hasonló tanításaival kívánta bennünk erősíteni az egymás mellett élő népek baráti, békés együttélésének a gondolatát, és ennek gyakorlati képviseletét. Nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy a felvidéki magyar tannyelvű iskolákban általában ez a becsületes állásfoglalás uralkodott a felnövekvő ifjúság oktató-nevelő munkájában. Ennek jegyében szót is értettünk egymással "mi magyarok és nem magyarok". De lehet-e szót érteni a kölcsönösség szellemében olyan állásfoglalás mellett, mint amilyet képviselt az említett pozsonyi tanár valós történelmi tények elferdítésével és ennek a szlovák nacionalista felfogás szolgálatába való beállításával. Méghozzá a kimondottan magyar alapítású falvakkal övezett (Gúg, Nyárhíd, stb.), magyar alapítású erőddel, Érsekújvárral kapcsolatban. „Liszt szlovák volt, Csernoch bíborost a magyarok megölték" Idegenvezetés során szlovák részről történt ilyen és hasonló, olykor elképesztő, kimondottan szélsőséges nacionalista célzatú megnyilatkozásokból egy egész csokornyit tudnék idézni. Például a Druzba üdülőhajó egyik vendégének állítása szerint „Liszt Ferenc szlovák nemzetiségű volt". Azt magának az illetőnek kellett eldöntenie, az utókornak nincs hozzá joga, hogy önkényesen egyik vagy másik nemzetiség részére kisajátítsa az illetőt, és a soviniszta nemzetiségi politika szolgálatába állítsa. Pláne minden alap nélkül. Igaz, hogy Liszt Ferenc gyengén beszélt magyarul, annál inkább azonban németül, főleg franciául, stb., de gyakran kinyilatkoztatta: "Én magyar vagyok". (Je suis hongrois). Származása szerint magyar volt, apja is, anyja is. Az illető urat azonban nem lehetett eltéríteni eredeti állásfoglalásától, állandóan azzal érvelt, hogy Liszt Ferenc már 9 éves korában a szlovákiai Pozsonyban hangversenyezett, később pedig jónéhányszor. Nevetséges érvelés. Érdekes volt a csoport egyik prágai résztvevőjének a következő megjegyzése: "Ember, maguk még Lisztet is el akarják venni a magyaroktól?" Egy másik alkalommal ugyanezen üdülőhajónak egy hölgy résztvevője, aki a szlovákiai Szakolcáról (Skalica) érkezett, Csernoch János bíboros érsekről, esztergomi hercegprímásról (1852-1927) azt állította, hogy nem természetes halállal halt meg, hanem a magyarok meggyilkolták őt, mert szlovák volt. Tény az, hogy Szakolcáról származott, és mindig is szlovák nemzetiségűnek vallotta magát, de az légből kapott állítás, hogy a magyarok meggyilkolták őt. Csernoch esetében inkább a magyarok javára írható az a tény, hogy szlovák nemzetisége ellenére az olykor valóban fellépő magyarosítási törekvések ellenére Magyarország legmagasabb papi méltóságába emelték őt. Ezt a hölgyet nem lehetett eltéríteni az állításától, azzal érvelt, hogy ő mint szakolcai, biztos forrásból értesült erről a gyilkosságról. Egyébként eléggé iskolázott és tájékozott hölgy benyomását keltette. Később aztán az esztergomi bazilikában szó esett arról, hogy 990-től 1975-ig az esztergomi érseki tisztséget betöltő 82 érsek közül egyedül az osztrák származású Károly Ambrusnak és a szlovák származású Csernoch Jánosnak van külön monumentális szarkofágja (szoborral díszített műemlék koporsója), és mindkettőt mint nagy értékű carrarai fehér márványból faragott művészi alkotást meg is mutattam az üdülőcsoportnak. Természetesen, azt is megjegyeztem, hogy ugyanakkor egyetlen magyar származású esztergomi érseknek vagy bíborosnak nincs ilyen síremléke. Tisztán hallottam még ezek után is a hölgy megjegyzését, hogy a vázolt körülmények nem zárják ki a gyilkosságot. Ezt a megjegyzését én magam már figyelmen kívül