Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Bármennyire is meglehetősen szép eredményeket értem el már pár hónapon belül szakköri tevékenységem kapcsán, nap mint nap bebizonyosodott előttem, hogy ez a munka az iskolai oktató-nevelő munkának csak kiegészítő területe. Tagadhatatlan, ide is kell a komoly pedagógiai hozzáállás, mert a nevelésnek fontos területe ez, de elsődleges maga az iskola. Azt már az ellenfeleimnek az előzőekben leírt megnyilatkozásaiból világosan láttam, hogy Komárom megyében nem maradhatok. Ők vannak hatalmon a megyében, 1956. november 4-e óta mind szabadabban kiskirálykodhatnak, fenntartás nélkül érvényesíthetik az akaratukat, elképzeléseiket, újra gátlástalanul megülik a funkcióikat, munkabérük a legtöbb esetben magas szintű munkanélküli segély. Nyilvánvaló, hogy újra megvalósult vágyaik és bosszúvágyuk kielégítésének egyik alaptétele velem kapcsolatban a "persona non grata" gondolata. Jobb tehát, ha még a puszta jelenlétemmel sem zavarom a köreiket. Egy alkalommal találkoztam Mátai Tibor főügyésszel és Fazekas Ferenccel, a Komárom Megyei Bíróság elnökével, ők is azt javasolták, hogy mielőbb menjek el a megyéből mert az ellenfeleimnek változatlanul nagy az étvágyuk az én likvidálásomra. Addig cselekedjek az állásom ügyében, amíg a felsőbb körökben még megvan a hajlam és a lehetőség a megsegítésemre - mondták nekem. Tulajdonképpen az már 1956 után néhány hét leforgása alatt fokozatosan kirajzolódott, hogy Komárom megyéből el kell mennem. Steiner Tibor az 56 előtti időkhöz viszonyítva a forradalomtól sebzetten érezve magát még buzgóbb híve, hirdetője és katonája lett az erőszak alkalmazásának a Megyei Pártbizottságon visszanyert osztályvezetői funkciójában. Ellenem nem az ügyészség képviselte a vádat, hanem Steiner Tibor. A kórház elhagyása után csak felülvizsgálatra jártam be az SZTK-ba. Ott is kellő megértéssel, jóindulatúlag kezelték az ügyemet. Dr. Schwarz Pál volt a felülvizsgáló főorvos, minden alkalommal azzal bocsátott el, hogy csak még pihenjek. Álláskeresés A betegállomány lehetőséget nyújtott nekem arra, hogy állás után nézzek. Először Budapestre gondoltam. Ebben segítségemre volt Genczwein Ferenc, a tatabányai Árpád Gimnázium tanára, a Pedagógusok Szakszervezete Komárom Megyei Bizottsága titkárának a helyettese. Ő javasolta, hogy keressem fel Budapesten Mezei Gyulát, a XIV. kerületi tanács oktatási osztályának vezetőjét, aki ismeri az ügyemet, vár engem, és megígérte, hogy segítségemre lesz. Mezei Gyula egyben az egyik általános iskolának volt az igazgatója, ahol volt is egy üres állás. Felkerestem Budapesten Mezei Gyulát, akivei egyszer régebben már találkoztam Esztergomban. Szívélyesen fogadott és közölte velem, hogy az alkalmazásomnak nincs semmiféle akadálya, feleségem alkalmazására azonban csak akkor volna lehetőség, ha a Minisztérium biztosítana erre egy álláskeretet. Ennek a Minisztériumban történő elintézését én magamra vállaltam. El is mentem az Oktatási Minisztériumba, ahol felkerestem Fodornét, a személyügyi főosztály vezetőjét, és ez hiba volt részemről. Fodorné osztályvezető koromban mindig nagyon szívélyesen fogadott, ezúttal sem mutatott irányomban különösebb ellenszenvet, a legnagyobb meglepetésemre azonban kijelentette, hogy szó sem lehet az én és ugyanúgy a feleségem alkalmazásáról Budapesten. Ezt nekem meg kell értenem - mondta Fodorné - és még hozzáfűzte, hogy majd Mezeinek is megmossa a fejét, miért tesz ilyen könnyelmű ígéreteket. A tanügyigazgatási múltamra való tekintettel - folytatta tovább Fodorné -