Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Felszabadul az ellenoldal Én eleve számítottam arra, hogy lesznek előbb-utóbb olyan megnyilatkozások is, amelyekből az illetők öröme csendül ki az én felmentésem nyomán. Ez aztán be is következett. Kik voltak ezek az emberek? Egy csokorra való olyan egyén az újonnan megalakult MSZMP igazolványukkal a zsebükben, akiknek az én távozásom szélesre tárta a kapukat az előző pozíciójuk visszaszerzésére, vagy még kedvezőbb lehetőségek megragadására. Éltek is aztán ezekkel a lehetőségekkel. Mint a Komárom megyei tanügyigazgatás Besey korszakának kárvallottjai gyorsan be is nyújtották az új vezetéshez az igényeiket. Elképzeléseik rövidesen valóra is váltak. Összesen hatan voltak az én igazgatásom szerencsétlenül járt mártírjai, akiknek az ügye orvoslásra várt, és ez be is teljesült. Ezekhez még csatlakozott 5 olyan újabb pályázó, akik ellen nem folyt hivatalos eljárás, csak 1956 előtt nem tudtak az álmaiknak megfelelő pozícióhoz jutni, mert egyszerűen én nem voltam hajlandó díjazni az "oktatáson kívüli tevékenységüket". Összesen tehát tizenegyen voltak ezek az "igényjogosultak". Hat lett közülük újra, vagy újonnan kinevezett igazgató, egy városi tanácselnök, egy megyei személyügyi előadó, egy középiskolai szakfelügyelő, egy járási oktatási osztályvezető, egynek meg sikerült a Művelődési Minisztériumba kerülni. A leváltásommal kapcsolatos további fejlemények "emlékeivel" időben kissé előre haladtam. Vissza kell tehát térnem az osztályról való távozásomhoz, ami 1957. január hó 3-án délután történt meg. Az osztály dolgozóitól történt búcsúzásomat meleg baráti légkör hatotta át. Aznap még nem utaztam haza, mert szűkebb baráti körömmel együtt Dr. Baranyai Vincééknél búcsúvacsorán vettem részt. Vince középiskolai biológia szakos szakfelügyelő volt, feleségével, Irénkével Tatabánya-Újvárosban lakott. Irénke kitűnő vacsorával kedveskedett nekünk, jól kibeszélgettük magunkat, majd ezt követően utoljára aludtam Tatabánya-Újvárosban a Megyei Tanács legényszállásán. Itt 1953-tól kezdve hárbm másik tanácsi dolgozóval laktam együtt, kivéve a szombatokat, vasárnapokat, ünnepeket, a szabadságaimat és azokat a napokat, amikor haza tudtam utazni Esztergomba. Az előzőekben megemlítettem, hogy sem én, sem a feleségem nem fogtuk fel tragikusan a leváltásomat. Ennek ellenére - ahogy a továbbiakban látni fogjuk - mégis sok gondot, újabb megpróbáltatásokat zúdított a nyakunkba, amikből sajnos, ismét jelentős hányad szegény boldogult feleségemre hárult. Kinevezésem az Esztergomi Úttörőházhoz Hazaérkezésem után a barátaink, közelebbi ismerőseink közül nagyon sokan meglátogattak. Feleségem nem győzte főzni a teát, feketét. A következő héten aztán bementem a Városi Tanácshoz. Horváth Klára volt akkor a tanácselnök. Elmeséltette velem, hogy történt Tatabányán az elbocsátásom, és ő is sajnálkozását fejezte ki. Felajánlotta nekem Esztergomban vagy a Balassa Bálint, vagy a kertvárosi Arany János Általános Iskola vezetését, amely iskolák igazgatói állítólag kijelentették, hogy szívesen lemondanak az én javamra (Erős Béláné és Vilmos Mihály). Miska számolt is a leváltásával, mert valaki besúgta azt a kijelentését, hogy addig meg nem borotválkozik és szakállt növeszt, amíg az oroszok ki nem mennek az országból. Növesztette is. Megköszöntem a felajánlást, de sem az egyik, sem a másik iskola igazgatását nem fogadtam el. Ezt azzal indokoltam meg, hogy a kialakult helyzetben nem volna helyes