Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)
BEVEZETÉS
funkciót vállalnom, mert számolni lehet a "barátaim" további lépéseivel. Különösen akkor, ha funkciót vállalok. Úgy gondoltam, hogy ezt semmiképpen nem tűrnék el. Volt azonban az Esztergomi Úttörőháznál egy üres nevelői állás, kértem, hogy erre az állásra nevezzen ki. Ezt mindjárt megbeszéltük Babjak Bélánéval, Esztergom Város Tanácsa oktatási osztályának vezetőjével. Január hó 10-én meg is kaptam a kinevezésemet január 1-i hatállyal, 1.450 Ft illetménnyel. A Megyei Tanácsnál 2.200 Ft volt a havi illetményem, anyagi veszteségem tehát havi 850 Ft volt. Az Úttörőház igazgatója Nagy Antal kolléga volt, a helyettese pedig Baros Gyuláné, aki nemrég került Vácról Esztergomba. Nagy Antal, vagy ahogyan általában nevezték őt, Anti pajtás kitörő örömmel fogadott. Az Úttörőháznál a fő feladat különböző szakkörök vezetése, működtetése volt (sport, asztalos, vízi, turista, modellező, matematikai, biológiai, foto, stb. szakkör). Nagy Antival abban állapodtunk meg, hogy én az asztalos, a vízi és a turista szakkört fogom vezetni. A kollégák közül az Úttörőház állományában kívülem még hárman voltak. Mint külső munkatársak, szakkörvezetésre bejárt még a házhoz az iskoláktól néhány kolléga is, mint például Török József, Sinka László, Szóda Ferenc, dr. Kékesi és még néhányan. A ház adminisztrátora Gerendás Gézáné volt. Később Nagy Antal és Pál Gyula kartársak után ő volt éveken át az Úttörőház igazgatója. Kiterjedt és sokoldalú tevékenysége és agilitása során eredményesen szolgálta a ház munkásságának előbbre vitelét, a tanulóifjúság iskolán kívüli foglalkoztatásának az ügyét. Az Úttörőház magas fákkal övezetten szép környezetben, az esztergomi Prímásszigeten volt, közel a Nagy-Dunán lévő hajóállomáshoz. A ma is létező, de más célokat szolgáló épületnek homlokzata a Dunára néz. A főépülete emeletes, mellette van a szép, tágas csónakház, tőle balra a gondnoki lakás. Az intézmény füves labdarúgó pályáját gondosan karbantartották, körülötte salakos futópálya, mellette egy kisebb kézilabda- és teniszpálya van. Az államosítások előtt a sportpálya az eF 'qomi bencés gimnázium tulajdona volt. náz szakköri műhelyei jól fel voltak szerelve, jó lehetőségeket nyújtottak a szakKÖri foglalkozásokra, az emeleten lévő nagyterem pedig színjátszásra, előadások tartására és mozivetítésre. Nagy Antal mint igazgató A ház gazdag felszereltsége, a pályák gondozottsága Nagy Antal igazgató fáradhatatlan munkásságát dicsérte. Minden alkalmat megragadott arra, hogy gazdagítsa, bővítse az ifjúság nemes foglalkoztatottságának a lehetőségeit. Nem sajnálta a fáradságot, szinte végigkoldulta az üzemeket a ház gazdagítása, felszereltségének növelése érdekében. Nagy Antal igazgatásának időszakában az ötvenes évek közepére pezsgő élet alakult ki az Úttörőházban. Mód nyílott környékbeli, budapesti és egyéb kirándulásokra is, Ugyanis Nagy Antalnak sikerült autóbuszt is szereznie a ház részére, és ez könnyebbé tette a turizmus fejlesztését, a nyári balatoni táborozások megszervezését. Az Úttörőház fejlődése és látogatásának növekedése azzal is felgyorsult, hogy ott önálló nevelőtestületet hoztunk létre. Az ötvenes évek elején az volt a tapasztalatom, hogy a szakköröknek kizárólag külső előadókkal való ellátása viszonylag sok pénzt emészt fel, ez nincs arányban az ott végzett munka eredményeivel, emellett nincs az egyes szakterületeknek állandó belső felelős gazdájuk. Ezért az Úttörők Szövetségével sikerült megegyeznem abban, hogy a megyei oktatási osztály átveszi az Úttörőház munkájának irányítását és felügyeletét, ehhez a Minisztérium biztosította