Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

be. Aztán néhány vagonból kiemeltek annyi foglyot, amennyire szükség volt az új vagon betelepítéséhez. A Regátban Brassó után Predealnál jutottunk át a Kárpátokon és Sinaián keresztül Ploestibe érkeztünk. Ezt követően végtelennek látszó nagy síkság tárult elénk. Itt már a Regát, a tulajdonképpeni Románia területén jártunk. Rengeteg kukoricaföldet láttunk hosszúhosszú kilométereken át. Zömének a kórója még ott díszelgett a földeken levágatlanul. Mielőtt Foccaniról szólnék, néhány szót kell ejtenem a menet közbeni élelmezésünkről. Sajnos, sokat éheztünk. Mondták ugyan az oroszok még az induláskor a jászberényi állornáson, hogy naponta kapunk egy fél kenyeret, reggel és este meleg teát, délben pedig kását, vagy főzeléket meg húst. Mi ezt már az addigi tapasztalatok szerint nem vettük komolyan, mint ahogy nem is lehetett komolyan venni. Említettem már, hogy hogyan voltunk időnként a szomjazással. Ha kértünk vizet, az oroszok nem utasítottak vissza, de várhattunk a vízre akár fél napokat is. így voltunk az élelmezéssel is, a kenyérosztással, kásával, főzelékkel, a hússal is. Ha szóltunk, hogy már nagyon éhesek vagyunk, megkaptuk a "szicsász búgyet abjéd" (rögtön lesz ebéd) választ, mégis hosszú órák teltek el, néha egy egész nap is, mire végre kiosztották az élelmet. Előfordult, amikor jókora adag főzeléket adtak. Még Erdélyországban jártunk, amikor egyszer ilyesféle adag babfőzeléket adtak. A kenyéradagokat is ugyanakkor osztották ki, és mondták, hogy még kapunk ivóvizet. De mire az élelmet kiosztották, a vízre már nem került sor, mert elindult a szerelvény. Epedeztünk is aztán a víz után vagy 6-7 óra hosszat. Akkor aztán a következő megállónál teát kaptunk. Összességében az volt a helyzet, hogy sovány koszton voltunk, gyakran a kása, vagy főzelék helyett csak híg löttyöket adtak, de azt is roppant rendszertelenül. A kenyéradagok is nagyon változóak voltak. Előfordult egyszer-kétszer, hogy a napi kenyéradagunk közel állott a fél kilogrammhoz, máskor meg csak kb. 20-25 dekagrammot nyomott. Előfordult két alkalommal is - egyszer Erdélyben, egyszer meg a Regátban -, hogy a nyílt terepen leállították a szerelvényt, 6-8 vagononként kiszállhattunk a vonat mellé, hogy kinyújtózkodhassunk, friss levegőt szívhassunk. A vonattól jobbra olyan 15-20 méternyi távolságra két-három géppuskát állítottak le az oroszok, nehogy valakinek eszébe jusson a szökés. Folyó- és egyéb dolgainkat a vagonokban, a padlón kivájt lyukkal kialakított "házi wc-n" kellett elvégeznünk. Azoknak volt ez ugyancsak nagyon kellemetlen, akik ehhez a helyhez közel feküdtek a vagon padlóján. Pláne, ha egyik-másik napon megfázás vagy híg löttyök következményeként sok hasmenés fordult elő. Varga Ernő bényi tanítványomnak azért is hálás vagyok, hogy még a váci fegyházban hozott nekem valahonnét olyan 1 méternyi hosszú és kb. 50 cm széles anyagot. Ezt a ruhám alatt magam köré tekertem, és ez az anyag egész fogságom alatt védte a hasamat, veséimet a megfázástól. Kellett is, mert bizony már az utazás folyamán is sokat fáztunk, gyakori volt köreinkben a belázasodás, torokfájás, légcsőhurut, hasmenés stb. Megérkezés Foc§aniba Focçani a Kárpátoktól keletre fekvő román város. Itt már az I. világháború idején is volt hadifogolytábor, amit még mi létesítettünk Románia jelentős területének elfoglalása után a román hadifoglyok számára. Nem tudom, hogy ez a hadifogolytábor