Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

négyen voltak civilruhások, közülük az egyik a szökésre kényszerített szerencsés fogoly. Valószínűleg ez a körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy az őr nem ismerte fel a saját foglyát, és a terep elhagyására kényszerítette. Érdekes volt azután a dolog felismerése az oroszok részéről. Megérkezett a munkára kivezényelt és onnét visszatérő kis csoport. Az őr a kapu előtt megállította a foglyait, de jó pár perc telt el, míg az őrség épületéből kijött az őrség parancsnoka és még egy orosz katona, hogy ellenőrizzék a csoportot a kapott csomagjaival együtt. A létszámuk ellenőrzése során kaptak észbe, midőn vagy háromszor átszámolták, hogy hiányzik az egyik fogoly. Arra is hamarosan rájöhettek, hogy ez éppen az volt, akit az őr elzavart, mert rövidesen egy háromtagú járőrt küldtek ki a házak közé. De nem érhették utol, nem találták meg, mert kb. két óra múlva egy egészen más valakit hoztak be helyette a táborba. A tábor egyik tolmácsától tudtuk meg aztán, hogy a fogolycsoport őrét még aznap őrvezetői rangjától megfosztották, a sapkájáról a vörös csillagot levetették és büntetés kiszabása céljából valahová expediálták. A létszámot aztán a táborparancsnokság a szokott módon töltötte fel. A szökésbe kényszerített fogoly helyébe behoztak a táborba egy 35 éves férfit. Állítólag igazoltatták az egyik vonat utasait, ennél nem volt bumáska, így hát behozták a kis kofferjával együtt. De az nem csinált a dologból túl nagy problémát. Hallotta, hogy lehet jelentkezni az új magyar hadseregbe. Jelentkezett, bekerült az egyik csoportba, amelyiket még ottlétem idején átadtak a magyar honvédelmi küldöttségnek. Azt eszelte ki, hogy onnét ő már aztán könnyen lelép. Mesélte az egyik szobatársának, hogy a magyar királyi honvédségben tizedesi rangban szolgált, valahol az Alföldön, visszavonuláskor lemaradt két beosztottjával együtt az alakulatától. Ha beveszik őt az új hadseregbe, most majd újra lelép. Sajnos a nevére már nem emlékszem, azt tudom még, hogy németes hangzású neve volt. Irány a Szovjetunió! Nos, az új magyar hadseregbe való belépés kérdése. Pár napra rá, hogy Jászberénybe érkeztünk, átadtak az oroszok a Debrecenből érkezett magyar küldöttségnek kb. ezer főnyi legénységi állománybeli hadifoglyot és emlékezetem szerint vagy 40-50 főnyi tisztet. Mi felvidékiek - ahogy már előzőleg megbeszéltük és eldöntöttük - szintén jelentkeztünk az új magyar hadseregbe. Fel is vettek a listára azzal, hogy az átadásra majd mi is sorra kerülünk. Aztán úgy két-három naponként adtak át az oroszok a magyar tiszti küldöttségnek egy-egy csoport hadifoglyot, amíg a jászberényi fogolytáborban voltunk, kb. 5000 főnyi legénységet és 328 tisztet. Az utóbbi létszámra pontosan emlékszem, az összeírásnál tevékenykedő tolmács mondta nekem, mikor kihirdették nekünk, hogy a következő napon kik kerülnek átadásra. Ennek a listáján a felvidéki tisztek közül hárman szerepeltünk: Kozma László, Bakó Imre és jómagam, mindhárman zászlósok. Másnap aztán valóban felsorakoztattak minket az átadáshoz. Ott álltunk már jó ideig a kapu előtt, persze a táboron belül, és vártuk a magyar átvevő küldöttséget. Amikor az megjött, a szovjet parancsnokság újra egyeztette a létszámunkat a listával. Eközben Bakó Imre jelentkezett és elmondta, hogy mi hárman felvidékiek vagyunk, vajon átvesznek-e minket is az új magyar hadseregbe. Erre föl az átadó orosz tisztek beszéltek valamit egymás között, aztán az egyik kiment a kapuhoz, és onnét visszatérve kiléptettek mindhármunkat a menetből. Visszaküldték minket a szálláshelyünkre azzal, hogy ezt a kérdést még megbeszélik a felsőbb parancsnoksággal. A következő napokban már nem volt több átadás, legalábbis addig, míg mi Jászberényben voltunk.