Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

kalimpáltak. Nyilvánvaló, hogy részeg volt. így hát nem lett belőlem Vámosmikolán hősi halott. Csak még az volt a probléma, hogy a "csatajelenet" közben az egyik ló elszabadult. Azt kellett azután hajkurászni. Időközben a frakkos harckocsizó még kidugta a fejét, köpködött meg kiáltozott felénk, de tankban lévő társai már nem engedték őt kimászni. Különben is nemsokára megjött az a két harckocsizó, akik még a "csatajelenet" előtt eltávoztak. Valószínűleg közülük az egyik a tankoszlop parancsnoka volt, mert ö adott parancsot a tankok távozására. Nagyon rekedt volt a hangja, feltehetőleg ő is már előzőleg valahol kóstolgatta a magyar pálinkát. Barangolás az Ipoly-völgyében - kihallgatások sorozata Aztán mi is elindultunk, már sötét volt, mire Ipolybélre értünk. Ott először engem vettek kezelésbe, de nem bántottak. Már tudták rólam, hogy odavisznek, mert az udvarba való belépéskor rögtön azt kérdezte az egyik ott várakozó tiszt: - Mladsij Ijityinant Besen jeszty? (Besey zászlós itt van?) Csakhogy ő a Besey helyett Besen-t mondott. A Besen oroszul pedig annyit jelent, hogy "veszett". Később aztán ezt tisztáztuk. Ahová érkeztünk, egy hosszú parasztház volt, szemben vele pedig az udvarban egy kamraszerűség, amelyiknek csak egy 20 x 30 cm-es kis ablaknyílása volt. Engem először röviden kihallgattak, a többinek csak a nevét írták fel a nagy ház első szobájában (az volt ugyanis az ottani NKVD irodája), aztán mindhármunkat átirányítottak a szemben levő kamrába. Az volt a fogda. Már négyen voltak benne, így aztán hét főre szaporodtunk. Az ajtó előtt állandó őrség vigyázott ránk. Itt kaptam az első tetűt. Eléggé el volt tetvesedve ennek a kamrának a szalmája, régen cserélhették, mert naponta olyan 6-8 darabot ki tudott az ember fogni. A tetünek itt két fajtája "uralkodott", az egyiknek csíkos volt a háta, a másiknak meg sötétszürke. A csíkos hátú volt a kellemetlenebb, a másiknak enyhébb volt a csípése. Ebben a zárkában 9 napot töltöttem el. A létszám olykor változott, volt úgy is, hogy 10-en voltunk. Két orosz volt közöttünk, az egyik, aki velünk jött, a másik, aki már "törzslakója" volt ennek a zárkának. Én mindig ezzel a két orosszal igyekeztem beszélgetni, hogy tanuljam a nyelvet, legyen valami hasznom is abból, ha már így áll a helyzet. Egy-két orosz dalra is megtanítottak, így például a "Zsdyi minja, i ja vernuszj" (Várj engem és én visszatérek) c. versre, ill. dalra is. Mind a két orosz tiszt pedagógus volt, mindkettőt kémkedéssel vádolták. A koszt nagyon sovány volt, általában híg levesek egy darabka fekete kenyérrel. Naponta kétszer 3 foglyonként kaptunk egy kanalat, egy csajka burgonya- vagy káposztalevest. Wc-re naponta kétszer vittek ki pár percre hármasával-négyesével egy kazal tövébe géppisztolyos őr kíséretében, aki állandóan sürgetett. A kihallgatások általában késő este vagy éjszaka voltak, és mindig jegyzőkönyvileg rögzítették és aláíratták a kérdésekre adott válaszokat. A kihallgató tisztek nem mindig ugyanazok voltak, ezért a hangnem (hol enyhébb, hol gorombább) eszerint változott. De a kérdések általában ugyanazok, vagy hasonlóak voltak. A tolmácsuk egy ruszin származású katona volt, aki azelőtt a magyar hadseregben szolgált, de a Kárpátokban átszökött a szovjetekhez. Magyarul gyengén beszélt. Például az első kihallgatásomon tőlem ezt kérdezte: Neve hogy? (vagyis: Hogy hívják?), vagy: születni hol? - stb. Én aztán fokozatosan szláv nyelven válaszolgattam. A negyedik kihallgatásomnál már elég tűrhetően használtam az orosz szavakat, orosz fogolytársamtól elég gyorsan rám ragadtak az orosz kifejezések.