Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Szokol. Azt a választ kapta a feleségem, hogy majd másnap. Már ugyan tudják, ki a gyilkos, de a nyomozást le kell zárni - mondta a kapitány - és jóvá kell hagyatni. Majd holnap! Ezt olyan meggyőzően mondta, hogy mindketten abban reménykedtünk, hogy valóban így lesz. Búcsúzásunk is ennek jegyében történt. A nyomozás pedig abból állott, hogy este jöttek a ház hátsó szobájába bárisnyák, néhány tiszt, ettek-ittak, daloltak, táncoltak (meg egyebeket műveltek) egészen hajnalig. Emlékszem, az egyik teltkeblű orosz nőn csizma és egy hosszú csipkés rózsaszínű kombiné volt, a másikon egy selyem pongyola, ki milyen holmit talált egyikmásik házban, és megtetszett neki. Az egyik tisztnek a pisztolyán egy wc-lánc lógott, azzal volt a derekára erősítve. Lövések, harci zaj idáig már csak gyéren jutott el. Mi, foglyok a ház első szobájában voltunk őrizet alatt. Elbocsájtásom helyett másnap két kozák lovas kíséretében hármunkat áthajtottak a Garam völgyéből az Ipoly völgyébe: egy letartóztatásban lévő ukrán alhadnagyot, egy nyugatra hurcolt leventét, aki az arcvonalon át haza akart szökni, de az oroszok mint kémgyanús elemet elfogták, és jómagamat. Az ukrán alhadnagy már meg volt fosztva a fegyverétől, a sapkáján viselt vörös csillagot is letépték róla, ugyanúgy a rangjelzését. Egy orosz-német szótárt találtak nála, és ezért kémkedéssel vádolták meg. Kernenden keresztül átmentünk a Garam hídján, és a két folyó közötti dombokon át Ipolybélre érkeztünk. Közben különböző falvakban bolyongtunk, egyik parancsnokságtól a másikhoz küldtek, meg aztán a két lovas nem ismerte a pontos útvonalat, a vidéket. Volt olyan is, hogy a lovasok leszálltak a lovakról, az egyik a lovaknál maradt, a másik meg odébb ment és a géppisztolyával vadkacsákra lövöldözött vagy egy óra hosszat. Frakkos páncélos katona csatajelenete Vámosmikolán Vámosmikolán történt, hogy megálltunk a falu közepe táján egy útkanyarnál, mégpedig egy jókora eperfa alatt. Ott a két kozák megint leszállt a lóról, minket meg leültettek az árok szélére. Az egyik lovas elment, hogy megkeresi a parancsnokságot, a másik pedig fogta a két lónak a kantárját. Alig telt el 10 perc, egyszer csak a kanyarból előbukkant egy tankoszlop (T 34esek) és megállt közel hozzánk az országút szélén. Az első tankból ketten kiszálltak, és elindultak befelé a faluba. Már jól eltávolodtak, amikor a második tankból kidugta a fejét egy igen rossz képű "harcos", majd kiszállt a tankjából. A legnagyobb meglepetésemre látom ám, hogy sisak nélkül van és egy frakk van rajta. Úgy, ahogy mondom, egy eléggé gyűrött frakk zubbony helyett, a lábán csizma, a kezében pedig egy görbe lovassági kard. Persze elmosolyodtam, csak úgy, mint a másik két társam is. Nyilván ez bőszítette őt fel, mert rám ordított. - Ti bljegy fasiszt, ja tyibja tyiperj ubijú! (Te kurva fasiszta, én most téged megöllek!) Jött is vészesen felém, kezében lengetve a görbe kardot. A mi "védő kozákunk", aki a lovakat tartotta, ráordított és eléje lépett, de a lovak miatt nem tudott nekem semmi védelmet nyújtani, kezdtek neki a lovak ugrándozni. Nem volt mit tennem, mint a vastag fa törzse mögé ugrani, ill. akörül futkározni, mert ő meg folyton vagdosott felém a karddal. Egyszer-kétszer csaknem levágott. Az volt végül a szerencse, hogy a második és harmadik tankból újabb két vagy három harcos bújt elő, és azok megfékezték, visszadugták öt a tankba. De annyira kapálódzott, hogy csak fejjel lefelé tudták a tankba betuszkolni, a lábai pedig az ég felé