Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

"bizonyítékokkal" és veréssel próbálta belőlem a kapitány kiszedni, hogy miféle szovjetellenes kémszervezetnek vagyok a tagja, netán vezetője, és hogy ki gyilkolta meg a szovjet katonát. Későbbi értesüléseim szerint ők már egy fél órán belül tudták és tisztán látták, hogy a gyilkos egy másik orosz katona volt. Ugyanis a meggyilkolt katonán tisztán kivehető volt, hogy a lövések sorozata géppisztolyból esett, majd a gyilkost állítólag egy szemtanú szovjet katona elmondása szerint elbújva találták meg az egyik kazal tövében. Ám a kihallgató NKVD tiszt meg a többiek a nyomozás folytatásával a sztálini éberséget kívánták dokumentálni, továbbá a telep evakuálásával annak anyagi kifosztását indokolni. Közel a halálhoz Az elmondottak alapján látható, közel voltam ahhoz, hogy esetleg kivégeznek. Már a kezembe is adtak egy ásót, kilökdöstek a házból a szérű irányában. Egy váratlan kedvező hivatkozásom viszont újabb helyzetet teremtett. Valami olyasfélét mondtam, hogy a szovjet hadsereg felszabadítója Magyarországnak, és ártatlan embereket nem gyilkolnak meg. Erre visszavittek a házba, a kapitány leültetett, behozatott egy vödör vörös bort (fekete otellót). Nekem aztán mesélnem kellett a németekről, nyilasokról, a magyarok ellenállásáról, s közben szinte részegre itatott. Ilyen állapotban hirtelen megkérdezte, hogy ki ölte meg a szovjet katonát. Midőn azt mondtam, hogy nem tudom, újabb erélyes pofon következett, utána úgy hajnaltájt belökött a ház első szobájába, ahol már az ott fekvő 5-6 emberen keresztül estem és rövidesen elaludtam. Másnap korán reggel mindegyikünk kapott egy darabka kenyeret és valamennyiünk részére beadtak összesen egy csajka teát, amiből mindenki ihatott egy-két kortyot. Elsőként a rangjától már megfosztott "kémgyanús" orosz alhadnagy ivott, de jól meghúzta, a többieknek valóban csak egy-egy korty jutott. Még a délelőtt folyamán kettőnket kiszólított egy géppisztolyos katona, és magyarázta, hogy menjünk vele. Végigjártunk két utcát, több helyen bevitt egy-egy udvarba, ahol már néhány szovjet katona kutatott a melléképületekben, pajtákban, kazlakban. Pajszerral ütögették bizonyos helyeken a földet, kazlakat, nem találnak-e valahol valami eldugott dolgot. Végre az egyik pajtában a széna között matatva felfedezett az orosz őr egy vadonatúj, zománcozott konyhai tűzhelyet. Azt kellett aztán nekünk elcipelni a "szálláshelyünkre". Ott a konyhában a régi, ún. csikósparhelt helyébe ezt kellett beállítanunk. Ebédre adtak egy darabka kenyeret, meg egy-két kanálnyi káposztalevest. Feleségem látogatása Késő délután a legnagyobb meglepetésemre és örömömre megjelent a feleségem. Őket - ahogy már szó esett róla - még az éjjel folyamán lehajtották Kéméndre, onnét azonban a telepi lakosság, vele együtt a családom is visszajött Bénybe, ott helyezkedtek el a különböző ismerősöknél, rokonoknál. Az én családomat a bényi nyugdíjas igazgató özvegye, Újlaki néni fogadta be, bár már az ő rokonai közül is többen voltak ott elhelyezve. Feleségem megtudta, hogy engem melyik házban tartanak fogva, és egy volt I. világháborús orosz fogollyal eljött utánam, hogy megpróbálja a kiszabadításomat. Ez a Szokol nevezetű volt orosz fogoly az I. világháború után Bényben maradt, megnősült, és jól ismerte a mi családunkat. Tolmácsolta a kapitány felé a feleségem kérését, hogy engedjenek szabadon, ártatlan vagyok. Ez a falu népének is a kérése - mondotta