Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

meghalt, mert azon túlmenően, hogy a belső szervei a padlótól és a kövezettől beszennyeződtek, igen sok vért veszített. Erről még talán annyit, hogy az éléskamrában tárolt élelmiszereink döntő többsége tönkrement. Ott volt feldolgozva a levágott sertésünknek minden része (amiből már előzőleg a katonák jókat lakmároztak, hús, kolbász, hurka, töpörtyü, stb.), de azokból a továbbiakban már semmit nem lehetett felhasználni. Akármennyire is átsütöttük, olyan keserű volt, mint az epe. De ugyanez volt a helyzet a többi élelmiszer legtöbbjével, kivéve azokat, amelyek jól voltak csomagolva. Ugyanis a robbanás termékei áthatották ezeket az élelmiszereket. A befőttekből sem maradt semmi, minden összetört. Már estefelé járt az idő, amikor az egyik szovjet katona kinyitotta a sertésólat, és a megmaradt 120 kg körüli sertés kifutott az ólból a két tűzvonal közé. Csalogattam én azt mindenfélével, kukoricával, moslékkal, de biz az jó ideig nem sikerült. Végül azonban Krisztina hangjára hallgatott, és sikerült visszacsalogatni az ólba, hogy megetethessük. Eltartott vagy fél órát. A németek ugyan észrevettek valamit, hogy a "senki földjén" valaki futkározik, mert egy-két lövedék pattogott körülöttünk a sertésól falán, de megúsztuk sérülés nélkül. Hegedűszó az első vonalban Visszakerülve a pincébe kilihegtük magunkat, mert bizony a csocsa visszaterelésébe alaposan elfáradtunk. Közben a vonal építése során estére elkészült egy jókora futóárok is a lakástól a lakótelep belseje felé, amin keresztül közlekedtek a katonák. Folyton jöttek-mentek, a pince állandóan tele volt orosszal, nekünk már alig jutott hely. Akadt köztük időnként félig-meddig részeg is. Az egyik meglátta a hegedűmet, tokostól a falra volt akasztva. Egy eléggé értékes Steiner hegedű volt, azért vittem le a pincébe. Elő kellett vennem, és hegedülnöm kellett nekik egy-két általánosságban ismert orosz dalt, ők meg énekeltek. Az egyik katona jókedvében állati módon ordított, a "Volga, Volga maty radnája" (Valahol a Volga mentén) volt a kedvenc dala. Nem győztem neki ezt játszani. Kívülről meg állandóan behallatszott a lövöldözés, aknarobbanások. Mind több katona zúdult befelé a' zenét hallgatni, a lépcső is tele volt orosszal. Tetszett nekik a játékom. Pozsonyban a tanítóképzővel párhuzamosan a zeneiskolát is végeztem hegedű szakon. Néhányszor koncerteken is felléptem zenekarban mint prímhegedűs, valamint zongorakísérettel szólóhegedűsként. Bartók Bélának úgy mutatott be a tanárom, mint "a zene egyik leendő reménységét" Bartók Béla egyik pozsonyi koncertje után a Prímás Palota tükörtermében. Ebből a "zenei reménységből" a későbbiek során sok minden más, nem zenei dolog alakult ki. A harcoló, zajos, szutykos orosz katonáknak viszont nagyon tetszett a játékom. Igen nehéz volt ez a pincebeli élet, ott volt a két kisgyermekünk, akiknek pedig állandóan mesélni kellett, játszani kellett velük, főzni kellett nekik. Az egyéb szükségletek elvégzése is elég problémát okozott a sok orosz, meg a harcok miatt. Nagyon zaklatott volt az éjszakai alvás is. Kabanov tájékoztat a harci helyzetről A következő napon reggel Kabanov barátunk az ellenőrző körútja során újra megjelent nálunk. Beszélgetés közben megkérdeztem tőle, miért nem támadnak, miért nem mennek tovább, előre. Erre ő azt válaszolta, hogy Budapest miatt le kellett állni az előrehaladással, a város körül van zárva, de Hitler nem engedi kapitulálni a bent lévő csapatokat.