Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Budapest felszabadítása nélkül pedig nem lehet folytatni az előrenyomulást. A német csapatoknak Magyarországról való kiűzését. Papírt meg ceruzát kért, hogy lerajzolja nekem, hogy áll a helyzet. Elővettem a noteszomat, neki meg volt egy piros ceruzája, azzal felrajzolta nekem az akkori harci helyzetet. Előzőleg még elővett egy orosz újságot, amelyben fel voltak sorolva a Dunától É-ra az oroszok által elfoglalt falvak, köztük Bény község is. Aztán a noteszembe berajzolta a Dunát, föléje a Garamot, majd ezekhez a körülzárt Budapestet, Esztergomot, a Dunától É-ra Bényt és Komáromot. Ez utóbbi kettőt összekötötte egy vonallal és elmagyarázta a rajzon, hogy itt egy előretolt háromszög alakult ki a Dunára támaszkodva, tőle É-ra és D-re lévő területek még a németek kezén vannak. Amint Budapestet a szovjet csapatok elfoglalják, folytatják a támadást Ny-felé mondotta Kabanov. Mindez az újságban is benne volt az elfoglalt községek megnevezésével, de a front állása nem volt lerajzolva. Én aztán a családomnak is megmagyaráztam, hogy mi a helyzet, a noteszomat pedig zsebre vágtam. Őszintén szólva mindebből világosnak tűnt, hogy itt nem pár napos dologról, hanem hosszabb távlatokról van szó, amíg a front tovább mozdul, ez pedig roppant kedvezőtlen volt számunkra. Nemsokára rá, hogy Kabanov eltávozott, megjelent egy addig ismeretlen tiszt a pincében. Századosi rendfokozata volt, és engem keresett. Később tűnt ki, hogy ő ennek a csapatrészlegnek a politikai tisztje. Igen körültekintően körülnézett, mindenkire rákérdezett, ki kicsoda, és hogyan kerültek ide. Aztán igen hosszasan beszélgetett velem, rengeteg kérdést tett fel nekem. Minden érdekelte öt, a családom, rokonságom, a szomszédok, vagyoni helyzetük, a lakosság véleménye az oroszokról. Ez a politikai tiszt késő délutánig maradt nálunk (sajnos a nevére már nem emlékszem), majd ő is viszonylag szívélyesen búcsúzott el azzal a megjegyzéssel, hogy előre láthatólag még majd találkozunk. ígérte, hogy amiben szükségünk mutatkozik, segítségünkre lesznek. Mindez már 1945. január 14-én történt. Eltávozása után megetettem a néhány tyúkunkat, és az előzőleg leírt módon megmentett sertésünket. Utána egy-két értékesebb, még épségben maradt és előzőleg el nem rejtett, a szobák falain hagyott olajfestményünket kiszedtem a rámákból (pl.: Bardócz Árpád: Vasárnap délután, Csallóközi Farkas Lőrinc: Vihar előtt c. olajfestményét, Csók István: Züzü c. színes rézkarcát, Pleidell János: Alvó nő c. akvarelljei stb.), és összetekerve, becsomagolva elhelyeztem őket a pincében. Ugyanott volt az egyik rekamié ágynemütartójában elhelyezve néhány értékesebb herendi porcelánunk, egy-két ólomkristály tárgy és külön egy kofferban a család fontos iratai, oklevelei, kinevezések, születési anyakönyvi kivonatai, stb. Váratlan esemény - Bény-telep kiürítése Alig végeztem ezekkel a munkálatokkal feleségem hathatós segítségével, és éppen vacsorához készülődtünk, amikor lejött a pincébe két géppisztolyos katona egy tolmáccsal, aki közölte velem, hogy azonnal velük kell mennem, Kabanov őrnagy hivat engem a parancsnokságra. A tolmács azt is mondta, hogy nagy baj van, mert a civil lakosság közül valaki megölt egy szovjet katonát, és ezért a lakótelepet haladéktalanul ki kell üríteni, az egész lakosságot a frontvonal mögé, a kb. 8 km-nyire lévő Kernend községbe kell áttelepíteni férfiastól, asszonyostól, gyerekestől. Mindenki csak a legszükségesebb személyi dolgait viheti magával - mondta a tolmács. A családom - természetesen - nagyon megrémült, de a tolmács és a két fegyveres igyekeztek megnyugtatni őket, hogy engem Kabanovtól vissza fognak ide hozni, a család pedig addig készüljön fel az indulásra, csomagolják be a legszükségesebbeket.