Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

kertben és házban lakott, ahol előzőleg a morvák vezetője. Az őrnagy megkérdezte tőlem, hogy nekem nincs-e valamilyen fegyverem. Nyilván nem tagadtam, hogy van. Elsőként lehoztam a padlásról a flóbertemet és átadtam neki. Ugyanígy átadtam neki a két duplacsövű vadászfegyveremet és derékövvel, tokkal együtt a szolgálati pisztolyomat is. Kabanov csak ámult-bámult, mikor látta, hogy a pisztolyt tárral együtt és az egyik vadászpuskát a falról akasztom le, a másik vadászpuskát pedig a rajta heverésző katona alól vettem elő. Meg is szidta a ferdeszemű alhadnagyot, hogy milyen felületesen kutatták át a lakást. Utána Kabanov magára akasztgatta az összes fegyvert, velem szívélyesen kezet szorított és eltávozott. Ezt követően a ferdeszemű alhadnagy pisztolyt rántott, az oldalamnak szorította, szidalmazott, hogy miért nem neki adtam át ezeket a fegyvereket. Majd maga előtt lökdösve felvitt a lakásba, azt tövéröl-hegyére átkutatta (szekrényeket, ruházatot, fiókokat). Végül azonban megbékélt, mert néhány apróság mellett (cigarettatárca, töltőtoll, jelvények, stb.) kapott tőlem egy vadonatúj, iránytűvel és egyéb kellékekkel felszerelt, finom bőrből készült térképtartó táskát. Csak úgy mosolygott a képe, simogatta, magára akasztgatta. Mondta is, hogy jobb, hogy ez lett az övé, mert a fegyvereket úgyis elvették volna tőle. így hát szent lett a béke. Két telitalálat a fejünk felett Alighogy lementünk a pincébe, óriási robbanás remegtette meg az épületet. Aknatalálat érte a hálószobánk sarkát, ahol hazaérkezésemkor aludt a család. Éppen nem volt senki akkor abban a szobában. A fal egy része bedőlt, az ajtók, ablakok, és bútorok megrongálódtak. A szomszéd nappali szobában két katona éppen az íróasztalomat fosztogatta, de nem történt bajuk. Ellenben a szemben lévő falon függő egyik értékes, lovakat ábrázoló Mille képünk súlyosan megsérült, az íróasztal feletti Junghaus falióra pedig elkezdett ütni, és ütött, mígcsak teljesen ki nem merült. A család természetesen a pincében volt. Én kíváncsiságból felszaladtam megnézni a történteket, a Junghaus változatlanul ütötte az órákat, de szerencsémre sürgősen visszamentem a pincébe. Azt még láttam, hogy az íróasztalom középső fiókjából kiszórt dolgok, iratok között az egyik katona a kezében tartja az 1944. október 15-i Hétfő című lapnak azt a példányát, amelynek az első oldalán Horthy Miklós képe mellett ki volt nyomtatva a háborúból való kiugrás proklamációjának teljes szövege. Egy-két óráig árulták Pesten, sikerült egy példányhoz hozzájutnom, s eltettem mint történelmi dokumentumot. Féltem, hogy a szovjet katona cigarettapapírnak használja majd fel, kikaptam a kezéből, és Összehajtogatva zsebrevágtam. Ugyanis az oroszok általában a mahorka dohányt újságpapírba csomagolva szívták. Még le sem értem a lépcsőn, újabb, most már még erősebb robbanás remegtette meg az épületet. Az akna-rongálta falnak most azt a részét, amely már az éléskamra céljait szolgálta, ágyúlövedék érte. Az éléskamrán lévő ablak feletti beton gerendát a lövedék átütötte, a szomszédos konyha falán robbant, azt kidöntötte, a konyhaszekrényt edényestől, mindenestől darabokra, szilánkokra törte, ugyanúgy a konyha ablakát. A konyhában három katona tartózkodott. Közülük kettő könnyebb sérülést szenvedett, a harmadiknak pedig egy nagyobb szilánk hosszában felszakította az egész hasfalát, úgy, hogy a belső része, főként a belei szinte kifordultak a padlóra. A konyhából aztán kihozták őt a szomszédos előszobába, és annak kövezetére fektették le, hogy ne a poros, ill. sáros konyha szálkás padlóján feküdjön. Iszonyú fájdalmai lehettek, szörnyű volt hallgatni az állandó jajgatást, sírását. Állandóan vízért könyörgött, de a társai azt megtagadták tőle arra való hivatkozással, hogy ilyen esetben tilos a vízivás. Eltelt minimum két óra, mire két betegszállító érkezett, és a tűzpárbaj szünetében elszállították. Véleményem szerint még azon az éjszakán