Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)
BEVEZETÉS
Minimálisan annyi bekövetkezik, hogy a felvidéki magyar lakosság újra Csehszlovákiához fog tartozni. Bár a rádió híradásaiból nem tudtunk magunknak valós, tiszta képet kialakítani, mert sok volt az ellentétes híradás, azért annyit hozzávetőlegesen ki tudtunk szűrni, hogy áll a harci helyzet. Volt ugyanis egy nagy teljesítményű Siemens-Sohuckert lemezjátszós rádióm, amivel sikerült már 1944. december 6-án (Mikulás estjén) fognom a moszkvai Kossuth rádió adását, majd a későbbiekben több közlését. December 6-án - emlékezetem szerint - így kezdte az adását: "Ma Miklós napja van. Horthy Miklós, mit tettél a magyarok csizmájába? 15 dkg száraz kenyeret..." és közben Horthyval együtt erősen bírálta a Jurcsek-féle jegyrendszert. Ekkor én még Budapesten szolgáltam, de időközönként, ha alkalom adódott hazalógtam pár órára, és ilyenkor mindig kifogtam egy-két külföldi híradást. Tény az, hogy a párkányi híd felrobbantása után most már végképp Budapesten kívül maradtam a Szent László Hadosztálytól északra, a németek zónájában, ahol viszont alig lehetett német katonát látni. Inkább csak megfigyelő gyalogsági őrsök, kisebb csoportok teljesítettek szolgálatot a Garam jobb oldalán. A túlsó oldalon viszont már oroszok voltak, de úgy gondolom, hasonló feladattal, mert egy-két puskalövésen kívül nem alakult ki komolyabb harci tevékenység. Az orosz megszállás előzményei Hogy Budapestről való távollétem az esetleges igazoltatásom kapcsán legálisnak tűnjék, december 25-én jelentkeztem Bény község elöljáróságánál azzal, hogy feladatomat a párkányi híd felrobbantása, Budapest bekerítése miatt nem tudom teljesíteni. Ezt nekem a még ma is meglévő Nyílt parancson Sztojkovics Szaniszló főjegyző igazolta is. Minthogy sem Bény községben, sem a hozzá tartozó lakótelepen katonaság nem tartózkodott, a helyzet alkalmasnak mutatkozott arra, hogy a két 120 kg körüli hízósertésünk közül az egyiket leöljük és feldolgozzuk, továbbá néhány értékesebb ruhaneműnket, egyebeket a lakással szemben lévő fáskamrákban álcázzuk. Ilyen munkálatokkal telt el néhány nap, amikor is aztán 1945 január első napjaiban hirtelen egy nagyobb német alakulat szállta meg a vidéket. Ennek feladata volt, hogy megakadályozza a Garam folyó bal partján lévő szovjet alakulatoknak a folyón való átkelését. A két part között pár napig állóharc alakult ki. Hozzánk két német tiszt szállásolta be magát, meg egy kisebb élelmezési részleg. A család akkor már levonult a pincébe fekvőhelyekkel, ruhaneművel, élelmiszerrel ellátva. Ezen kívül a két német tiszt tanácsára még néhány dolgot (könyveket, köztük egy eredeti nyomtatású Káldi Bibliát, étkezési porcelánkészletet, népi fafaragványt, ágy- és asztalneműt stb.) rejtettünk el különböző helyekre. Ők ugyanis velünk együtt meg voltak már arról győződve, hogy ez a háború a németek számára elveszett, és biztosak voltak abban, hogy ez a terület, ahol mi laktunk, egy-két napon belül orosz kézre kerül. Az egyik napon - úgy emlékszem január 4-én - késő délután behoztak hozzánk a német katonák egy orosz foglyot, hogy ott kihallgassák. A túlsó partról jött át, ruhástól úszta át egy keskenyebb sávnál a Garamot. Nem valószínű, hogy szökött katona volt, inkább valami felderítő irészleg tagja. Rengeteget csevegett, a sapkájáról a vörös csillagot letépte, megköpdöste és összetaposta. Azt állította, hogy megszökött, mert nem akar tovább harcolni a szovjet hadseregben, azok mindent tönkretesznek, rabolnak, stb. Egy viseltebb ruhámat adtuk rá, meg hát fehérneműt, aztán elkísérték őt valamelyik magasabb német parancsnokságra.
