Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Piliscsabán az igazgatónő arra kért, hogy vállaljam el a felső tagozaton a biológia tanítását, ezen kívül pedig tud nekem a szaktárgyaimnak (magyar nyelv és irodalom és orosz nyelv) elegendő órát biztosítani. Vállaltam. Ugyanis Bényben még a háború előtt és részben alatt is a VII-VIII. osztályban tanítottam többek között természetrajzot is (növénytant és állattant), ami mindig is nagyon érdekelt engem. Bényben annak idején létre is hoztam egy kisebb méretű faiskolát, foglalkoztam növény-, bogár- és lepkegyűjtéssel. A biológia tehát a szaktárgyaim mellett - ahogy mondják - testhez álló volt nekem. Már csak az áthelyezésem hiányzott, de ez is rövidesen megoldást nyert. Az Esztergomi Úttörőháznál teljesített szolgálatom kezdetén, 1957. január 1-től július 1-ig a Városi Tanács oktatási osztályának az állományába tartoztam, és a munkakönyvem is náluk volt. Ezt követően az Úttörőház visszakerült a Magyar Úttörők Országos Vezetőségének a hatáskörébe, így a munkakönyvem is. Közvetlen irányítás és felügyelet szempontjából az Úttörőház a megyénél létrehozott Úttörőtanácshoz, gyakorlatilag N. L.-néhoz, a megyei úttörőtitkárhoz, de állományilag a központhoz tartozott. Egy másik alkalommal újra leutaztam Budapestre a Minisztériumhoz. Ott felkerestem Dr. Kálmán Györgyöt, az általános iskolai főosztály vezetőjét, aki egyben tagja volt a Magyar Úttörők Országos Vezetőségének. Ő készségesen elintézte, hogy a munkakönyvemet "áthelyezés" bejegyzéssel adják ki nekem. így kaptam kézhez a munkakönyvemet, amelyet aztán elvittem a Budai Járási Tanács művelődési osztályára, és az ott történt bemutatkozásom kapcsán átadtam az osztályvezetőnek, Pintér Istvánnénak. A Budai Járási Tanács Karinthy Frigyes utcai székházában váratlanul, de örömömre találkoztam Kozma Lászlóval, akivel két és fél évig együtt voltam "szovjet hadifogságban". Ő volt a Budai Járási Tanács pénzügyi osztályának a vezetője. Mondanom sem kell, hogy hamarjában felidéztük hadifogságunk "régi szép" emlékeit. A későbbiek során aztán elég gyakran találkoztunk, Solymáron, a lakásukon családjával is megismerkedtem. Felesége a solymári általános iskolában tanított. Kozma Lacinak akadtak később olyan elképzelései, hogy Pintér Istvánné osztályvezetőnek a nyugdíjba vonulása után vállaljam annak utódlását. Én persze ilyenről hallani sem akartam, elég volt nekem a tanügyigazgatásból hét és fél év Komárom megyében. Ez az én "szökésemnek" a története, így sikerült politikai és egzisztenciális szükségszerűségből üldözőim elöl Komárom megyéből Pest megyébe szöknöm, ahol szívesen fogadtak, megbecsültek és védelmük alatt állottam. Nyugodalmasabb esztendők Esztergomban megmaradt a lakásunk, feleségem továbbra is a régi munkahelyén, a Kossuth Lajos Általános Iskolában tanított, a két gyermekünk pedig már gimnáziumi tanuló volt. 1958. április hó 2-től kezdve a Piliscsabai Általános Iskola tanára lettem. Sajnos, megint a feleségem járt a legrosszabbul, mert Baros Gyula, az iskola igazgatója állandóan megpróbált acsarkodni ellene. Igaz, nem tudta a célját elérni, kiüldözni minket a lakásunkból és Esztergomból, mert feleségem mintaszerűen tanított és mindig pontosan végezte a feladatát, mégis Baros Gyula primitív és kicsinyes manőverei egy jó ideig kellemetlenek voltak. Mindezek célja lakásunk megszerzése volt. Közel négy és fél évig tanítottam Piliscsabán az ottani általános iskolában. Ennek az időszaknak is megvoltak a maguk, olykor nem mindennapi eseményei.