Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)
BEVEZETÉS
Ha meg az ember odakapta a fejét, akkor az előző vagy a következő osztotta a dörgedelmeket, persze válogatott, ocsmánynál ocsmányabb kifejezések kíséretében. Káromkodásban, gyalázkodásban a két rendőrnő mindenkit túlszárnyalt, csak úgy csepegett belőlük a gyűlölet és ennek magas szintű kifejezései. Ez csak egy nagyon szerény megfogalmazása, rövid leírása annak a helyzetnek, ami némileg érzékelteti a mi tököli fogadtatásunkat. No meg egy-két tököli jelzős szerkezet, ami megmaradt az emlékezetemben. Jó ideig tartott, míg ilyen körülmények között el tudtuk magunkról mondani, hogy kik vagyunk, mik vagyunk. A vendéglátóink persze - agyonpofozva a mi szép magyar nyelvünket - a régi jutási őrmestereket messzemenően túlszárnyalva tudomásunkra hozták, hogy ők kiknek, miknek tartanak minket. Végül bealkonyodott, mire készen voltunk a minden másnak, csak adatfelvételnek nem nevezhető aktussal, és elvezettek bennünket egy raktárhoz. Kaptunk takarót, evőcsészét, kanalat, és ezek birtokában felvittek az egyik nagyobb épület második emeletére. Abban a helyiségben helyeztek el, ahol - egy paraszt bácsit kivéve - csak értelmiségiek voltak. A létszám velünk együtt 42 főre emelkedett. Bemutatkoztunk a már ott lévőknek, majd a szobaparancsnok (Martos, a magyar vízilabda-válogatott egykori kapusa) kijelölte nekünk, melyik ágyakat foglalhatjuk el. Emeletes vaságyak voltak a szobában gyéren tömött szalmazsákokkal ellátva. Én Faludy Zoltán ötödéves veszprémi mérnökhallgató mellé kerültem. Róla már szót ejtettem az előzőekben. Aznap nem történt velünk semmi különösebb, ismerkedtünk egymással. Voltak köztünk mérnökök, jogászok, tanárok, közgazdászok, különböző értelmiségiek. Másnap reggel az egész társaságunkat levezényelték az udvarra, és kissé megtornásztattak (menetelés, futás, láb-, kéz-, törzsgyakorlatok). Különben igen nagy volt odalent a zsongás, a vezényszavaktól és azok "díszítő elemeitől" visszhangzott az egész udvar. Egyszerre tornásztatták az internáltak különböző részlegeit. Volt egy külön szakasz, amelyben csak papok voltak. Őket nem rakták közénk, tőlünk el voltak különítve. Rossz volt nézni, amit azokkal műveltek. Vadállati hangon ordítozott rájuk a parancsnokuk, lógott a nyelvük a sok futástól, nehéz gyakorlatoktól. Egy internált katona vezényelte őket, aki a papok agyonhajszolásával, a velük való állandó trágár ordítozással érdemeket akart magának szerezni a fogva tartóink előtt. Gondolta, hogy így majd megrövidítik az ő közbiztonsági őrizetét. így ment ez minden nap. Őrmesteri szemle az értelmiségiek között Délelőtt folyamán bejött a szobánkba egy alacsony termetű rendőr, gumibottal a kezében. Egy civilbe öltözött valaki volt vele. A szobaparancsnok vigyázzt vezényelt, és jelentette az őrmesternek a létszámot. Az őrmester körüljárta tekintetével a szoba lakóit, egyszer-kétszer megforgatta a levegőben a gumibotját, majd megszólalt: - Hát megjöttek kedves értelmiség? Isten hozta kedves értelmiség. Piszkos ellenforradalmárok! - De nicsak, kit látok én amott a sarokban? - folytatta az őrmester - egy csizmás parasztot, egy trágyalelkű mocskos kulákot. Úgy ám! Mit gondolnak, miért van maguk között ez a gyalázatos népnyúzó, aki megint rá akart ülni a nép nyakára. Nem tudják kedves értelmiség? Ejnye, tényleg nem tudják? Hát én megmondom maguknak. Azért van itt maguk között ez a rohadék, hogy ne gondolják magukról, hogy maguk különbek. Maguk épp olyan gyalázatos, égetnivaló, piszok ellenforradalmárok, mint ez a büdös kulák. Meg vagyok értve, kedves értelmiség?
