Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)
BEVEZETÉS
De akkor sem az egyik, sem a másik tényező hallani sem akart róla, inkább felfokozták irányomban a segítséget a nehezebb kérdések megoldásában. Nem mondom, hogy már különösképpen elfáradtam volna, de idővel nagyon meguntam funkcióban lévő jó néhány laikusnak az állandóan kontárkodó, kötekedő, diktatórikus és parancsolgató világát. Meg aztán jelentős időrabló tényező volt számomra a folytonos utazgatással járó sok-sok ügyintézés. Én általában megbíztam a felügyelőkben, a jelentéseikre, beszámolóikra nagy mértékben támaszkodtam, de ahhoz, hogy helyesen tudjak dönteni, szükségem volt közelebbről látnom a helyzeteket, meg kellett személyesen ismerkednem a megye pedagógusaival, tevékenységükkel, körülményeikkel, a problémáikat maguktól, tőlük, az ő véleményük meghallgatásával kellett megismernem. Ugyanúgy fontosnak tartottam megismerni a helyi viszonyokat, megismerni azokat a helyi vezetőket, akik kapcsolatban állottak az iskolákkal. Erre annál inkább is szükség volt, mert a proletárdiktatúra idején nagyon sokan beleszóltak, gyakran illetéktelenül beavatkoztak az iskolák, a pedagógusok munkájába. Ennélfogva elég sok gonddal járt az elhárítóegyeztető, olykor hosszas tárgyalásokat igénylő tevékenységünk. Mindehhez a járási . és városi osztályvezetők és a felügyelők jelentéseinek alapos tanulmányozásán kívül helyi ismeretekkel kellett rendelkeznem. Igen kevés időm jutott a pihenésre. Egészségtelen dolog volt számomra a családomtól való, olykor egész hétre kiterjedő távollétem is. Ez utóbbi nagy terheket rótt a feleségemre. Tanítói állásának szerfelett lelkiismeretes betöltése mellett a családi gondok jelentős mértékben reá nehezedtek (a háztartás, a beszerzés sokrétű feladatai, gyermekeink ellátása, nevelése, stb.). Persze, őszintén szólva nem így képzeltem el a megye tanügyigazgatásától való távozásomat. De ha már így történt, az elbocsátásom egyben a fentiektől való szabadulásomat is jelentette. Tatabányán az osztály dolgozói meglepődve és sajnálattal vették tudomásul az osztály éléről való távozásomat. Feledhetetlen és igen megható volt az osztály dolgozóitól történt búcsúzásom, illetve elbúcsúztatásom. Szem nem igen maradt szárazon. Az osztály dolgozóinak példamutató együttműködése különösen 1955 óta vált egyre szorosabbá, őszintébbé. Ezekre a munkatársaimra mindig szeretettel gondolok vissza. Helyettesemnek, Mészáros Zoltánnak és Gallai Rudolfnak az elbocsátását senki nem tudta megérteni. Ők sem a forradalom előtt, sem alatta, sem pedig utána politikailag nem exponálták magukat. Mészáros Zoltán kollégámnál legfeljebb arra gondolhattam, hogy az én helyettesem volt, és ezért feltételezték a velem való egyetértését politikai kérdésekben is. No meg azt is megfigyelhették, hogy az estéimet gyp 'an náluk, az ő lakásukban töltöttem. , : Gallai Rudinál meg arra gondoltam, hogy valahol, esetleg valamelyik kiszállása sora í elszólhatta magát. Ugyanis a saját elmondása szerint - nemcsak az osztályon, hanem nagy derültség kíséretében - több helyen is elmesélte, milyen remek jeleneteknek volt a szem- és fültanúja, amikor Tatabányán dobálták le a vörös csillagokat, és akkor ö milyen szívmelengetö megjegyzéseket, örömteli felkiáltásokat hallott és tett maga is. Az elbocsátásom körüli megnyilatkozások Midőn az osztály vezetését jegyzőkönyv kíséretében átadtam Nagy Árpád kollégámnak, majd elbúcsúztam az osztály dolgozóitól, elmentem az elnökségre. Schiller István vb-elnök, Nárai János elnökhelyettes jelenlétében, viszonylagos szívélyességgel fogadott. Kíváncsi voltam, mit fog mondani arra a kérdésemre, hogy
