Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)
BEVEZETÉS
kapcsolata. Ez nyilvánvalóvá tette előttünk, hogy az elnök a területre most már csak ellenőrzés mellett engedett ki. A kiszállásunk során főleg az érdekelt, hogy állnak az iskolák a további téli tüzelő tekintetében, milyen esetleges problémáik adódtak a decemberi igazgatói értekezlet óta és milyen az igazgatók, osztályvezetők kapcsolata a tanácsok vezetőségeivel. A kiszállást Esztergomban fejeztük be, én aztán a hónap két utolsó munkanapjára otthon maradtam, Gallai Rudi és a "felügyelőnk" visszautazott a gépkocsival Tatabányára. Búcsú a tanügyigazgatástól és az osztályomtól Szilveszter napján a városban találkoztam a Megyei Tanács két dolgozójával, akik közölték velem, hogy az elnökség a tanács 42 dolgozóját 1957. január 1-i hatállyal állásából elbocsátotta. Az oktatási osztályról köztük voltam én is, a helyettesem, Mészáros Zoltán és Gallai Rudolf is. Ezzel lezárult számomra Komárom megyében a tanügyigazgatásban teljesített tevékenységem. 1957. január 2-án mentem Tatabányára átvenni az elbocsátásomról szóló határozatot és átadni az osztály vezetését Nagy Árpádnak, az osztály gazdasági csoportvezetőjének, aki valamikor Pozsonyban osztálytársam volt. Az elbocsátások az 56-os forradalomban részt vállalt dolgozókra, így elsősorban a Komárom Megyei Tanács Munkástanácsának tagjaira vonatkoztak és mindazokra, akiket az újonnan megalakult kommunista párt, az MSZMP külön bizottsága "ellenforradalmárok"-nak, ellenségnek mondott ki. Ezt természetesen nem lehetett a felmondólevélben írásba foglalni, ezért az alábbi formulát eszelték ki: "Hivatal részéről ügyvitel egyszerűsítés folytán munkaviszonyát megszüntetem." Schiller vb-elnök Azt mindenki tudta, hogy ez nem felel meg a valóságnak, és egy-két héten belül ugyanazokra az állásokra másokat neveztek ki. De hogy is szűnhetett volna meg például egy osztályvezetői állás, amikor maga az osztály továbbra is megmaradt. Vagy nézzük meg például Dr. Horváth József elnökhelyettes elbocsátását. Az ő kinevezéséhez szükség volt a Minisztertanács hozzájárulására, de ennek megszerzésére ugyanúgy szükség lett volna az elbocsátásához is. Erre viszont az említett bizottság és az elbocsátást aláíró megyei tanácselnök nem volt tekintettel. Az én esetem ehhez hasonló volt azzal a különbséggel, hogy elbocsátásomhoz szükség lett volna az Oktatási Minisztérium hozzájárulására. Ugyanez vonatkozott egészségügyi vonalon Dr. Beregszászi Zoltán egészségügyi osztályvezetőre is. Ezeket a hozzájárulásokat azonban a Megyei Tanács egyikünk esetében sem kérte ki. Emellett az elbocsátásoknál formai hibákat is elkövettek. Az elbocsátásunk 1957. január hó 1-ével, tehát azonnali hatállyal történt, ugyanakkor az elnök aláírásának dátuma február 15. volt. Akadt tehát több tényező, ami lehetőséget adott volna a fellebbezésre. Az elbocsátottak köreiben azonban az a vélemény alakult ki, hogy felesleges dolog volna a fellebbezés, hiszen itt egyértelműen politikai kérdésről van szó, és ha a fellebbezés odébb is tolná az elbocsátás hatályát, az még inkább elmérgesítené az elbocsátottak helyzetét egyéb vonatkozásokban. Ebben az időszakban már attól is lehetett tartani, hogy fellebbezés esetén egyszerűen letartóztatják az illetőt. Nem sokat törődtek akkor a törvényesség kérdésével. Én például eleve nem gondoltam fellebbezésre. Ugyanis már régen foglalkoztatott a lemondás gondolata, ezt fel is vetettem már két alkalommal az oktatást felügyelő elnökhelyettesnek, ugyanígy szóltam róla a Minisztériumban is.
