Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

az oroszok Tökölön már előző este a magyar kormánydelegációt. Az is elég gyorsan kirajzolódott, hogy Broz Tito, a Jugoszláv Népköztársaság elnöke milyen aljas szerepre vállalkozott Nagy Imrével és a Jugoszláv Nagykövetségre menedékjoggal befogadott társaival kapcsolatban. Magyar részről csúnya szerepet vállalt a forradalom eltiprásában Kádár János, Münnich Ferenc és Dobi István. De erről még majd később. Most nézzük, hogyan alakultak tovább az események. Feleségemnek megígértem, hogy vasárnapra hazajövök Esztergomba. Úgy is történt. Szombaton - közlekedési eszköz hiányában - gyalog indultam el Tatabányáról Schippert Ferenccel együtt Vértesszőlős-Tata-Dunaalmás irányába azzal az elképzeléssel, hogy útközben majdcsak akad számunkra valamilyen jármű, amelyik felvesz minket, és az útnak legalább egy részét járművel tehetjük meg. Schippert Feri azért jött velem, mert a felesége esztergomi lány volt, és a forradalmi események idején hazajött a szüleihez. Tata előtt utolért minket a Megyei Tanács Mercedesé, a sofőrön kívül egy orosz tiszt ült benne és a személyzeti osztályunk igen csinos adminisztrátornője, aki tudott oroszul. Ám hiába integettünk nekik, nem álltak meg, és nem vettek fel. Tata után jött aztán egy tehergépkocsi, az felvett minket, és elvitt Dunaalmásig. Dunaalmáson érdekes találkozónk volt budapesti ellenállókkal. Négyen vagy öten voltak, csupa fiatalok. A tatai bekötőúthoz közel a fák alatt pihentek, és tőlünk érdeklődtek, hogy nincsenek-e itt a környéken oroszok. Elmondták, hogy november 4e után egy pár napig Budapesten harcoltak az oroszok ellen, és akik közülük megmaradtak, most a nyugati határ felé tartanak. Igen bő ruha volt rajtuk, a nadrágjaik és a dzsekiszerű kabátjaik meg voltak rakva kézigránátokkal. Az egyik éjszaka sikerült nekik kijutniuk Budáról, és szerencsésen elvergődtek Dunaalmásig. Mi aztán további sikeres utazást kívánva nekik, Dunaalmásról újra gyalog mentünk Süttőig. Süttőn a faluban két vagy három orosz tank előzött minket. Nem valószínű, hogy Dunaalmáson összecsaptak volna velük a mi szabadságharcosaink, mert hallottuk volna a csatazajt. Süttőn egyébként szerencsénk volt. Nemsokára, hogy az orosz tankok elhúztak mellettünk, a falu közepe táján találkoztunk Dr. Pintér Zoltán táti állatorvossal. Egy szürke Opel kocsija volt, mondta, hogy rövidesen indul haza, onnét meg Esztergomba, és szívesen elvisz minket. Különben régi ismerősöm volt. Mondanom sem kell, hogy mennyire megörültünk ennek a váratlan találkozásnak. Szerencsésen eljutottunk Tatig. Ott Pintér Zoli engem és Schippert Ferit letett a szüleim lakásánál, ő pedig hazament azzal, hogy rövidesen jön értünk, és megyünk tovább Esztergomba. Ugyanis a felesége szülés előtt állott, és már bent volt az esztergomi kórházban. Szüleim szerfelett megörültek nekem, és természetesen ugyanúgy az útitársamnak. Gyorsan kibeszélgettük magunkat, közben édesanyám mindjárt elénk tett egy kis ennivalót. Sándor öcsém is átjött, ő szemben lakott a szüleimmel, és a táti általános iskolának volt az igazgatóhelyettese. Az oroszok gyűjtik össze a fiatalokat Nemsokára azonban előállott Pintér Zoli az Opellal, és nekünk búcsúznunk kellett. Megérkeztünk a falu végére. Ez úgy öt óra után lehetett, már erősen alkonyodott. Orosz katonaság állta el az utunkat azon a helyen, ahol Tatról elágazik az út jobb oldalt. Az út másik oldalán három orosz ponyvás teherautó állott, géppisztolyos orosz katonákkal körülvéve. Kettő közülük meg volt rakva magyar fiatalokkal, a harmadikban