Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

egyetlen iskolája, a jövő gyümölcse tehát attól függ, hogy az elkövetkező években mennyire tudjuk legalább az általános iskola elvégzését valóban általánossá tenni. Természetesen ennek a gondolatnak a megvalósítása számtalan tényezőtől függött és függ ma is. Ezek közé tartozott és tartozik a megfelelő tárgyi feltételek mellett az, hogy megfelelő, kellő szaktekintéllyel rendelkező igazgatók álljanak az iskolák élén, mind jobb legyen az iskolák szakos ellátottsága. Különös gondot fordítottunk a legjobb pedagógusok soraiból kiválasztott szakfelügyelői gárda kifejlesztésére, a velük való gyakori konzultációkra, közös iskolalátogatásokra. Az volt a célunk, hogy olyan szak- és általános felügyelőink legyenek, akikre a felügyelt kartársak felnéznek, észrevételeiket, tanácsaikat általában elfogadják. A kezdő időszakban, amikor még a szakfelügyelők kiválasztásánál elsődlegesen a politikai szempontok domináltak, előfordult a dorogi járásban olyan magyar-történelem szakos kartársnak szakfelügyelővé történő kinevezése, akinek az írásos jelentésében (jól emlékszem rá), 11 súlyos helyesírási hibát találtam. Pirossal aláhúzva, megfelelő záradékkal ellátva visszaküldtem neki. Persze, még én voltam a rossz, és kemény munkánkba került, míg a párttal el tudtuk fogadtatni a lecserélését. Név szerint is meg kell említenem az ötvenes évek általános iskolai járási szakfelügyelőinek jelentős tagjait, mint Csere József, Dr. Ignáth Mihály, Pilbauer László, Bors Szilveszter, Árendás József, Daczó Anna, Horváth László, Hentz Lajos, Mészáros József, Besey Gyula, Palkó Pál. Németh Józsefné viszont orosz nyelvi megyei szakfelügyelőként látta el igen eredményesen a feladatát. A középiskolai szakfelügyelök közül ugyancsak méltóan látta el feladatát Mészáros Zoltán (később osztályvezető-helyettes), Dr. Baranyai Vince, Zimányi Alajos, Molnár János. A pozitív jelenségek közül sokat lehetne mondani az évenként megrendezett helyi, járási, megyei és országos tanulmányi versenyekről, amelyek évről évre mindinkább előbbre vitték az oktatás színvonalát. Az országos tanulmányi versenyekről megyénk tanulóifjúsága mindig hozott haza néhány első helyet, nem is beszélve a jelentős számú, további 2-10. helyezésről. Gyógypedagógiai intézet Kömlődön Már mint általános iskolai előadó iskolalátogatásaim során találkoztam az értelmi fogyatékos gyermekek oktatásának problémájával. Rövidesen felmértem ilyen szempontból a megyei helyzetet. Az 1950. évi felmérésem szerint kb. 140-150 volt a fogyatékos gyermekek létszáma, 1951. évben ennél nagyobb, 150-160 körüli létszámról volt szó. Ezt akkor mértem fel először, amikor az egyik iskolalátogatásom során Szomódon találkoztam az ottani iskolaigazgató, Szálai kolléga vejével, Hegyháti Alajos gyógypedagógiai tanárral. Ő a Tatabányán létesített gyógypedagógiai osztályt tanította. A vele való beszélgetés után különösen sokat foglalkoztam az értelmi fogyatékos gyerekek problémájával. Még Komáromban és Tatán volt külön egy-egy osztály ezeknek a gyerekeknek az oktatására. Komárom megyéből évente kb. 20 ilyen gyermek országos intézetben volt elhelyezve, a többi a megye általános iskoláinak különböző alacsonyabb osztályaiban. Előfordult, hogy a 10-12-13 éves értelmi fogyatékos gyerekek még mindig az I. vagy II. osztályokban ücsörögtek. Mondanom sem kell, hogy ez a helyzet mennyire hátráltatta a többi gyerek oktatását, a pedagógus pedig ritkán ért rá ezekkel a gyerekekkel külön foglalkozni. Sajnáltam ezeket a gyerekeket, ugyanúgy a szüleiket, no meg a pedagógusokat, akik nem is voltak ilyen irányban szakképzettek, de mégis valamicske eredményt igyekeztek a "gyogyósokkal" is elérni, megtanítani őket legalább írni, olvasni, számolni.