Besey László: Viharos évtizedek (Esztergom, 1999)

BEVEZETÉS

Sokat törtem a fejemet, mit lehetne tenni ennek a helyzetnek a megoldása érdekében, és elhatároztam, hogy valamiképpen kieszközlöm egy megyei szintű gyógypedagógiai intézet létesítését. Elsőként az oktatást felügyelő Dr. Horváth József elnökhelyettessel beszéltem, aki helyeselte az elképzelésemet, anyagi támogatást azonban a megye részéről nem tudott ígérni. Legalább is egyelőre nem. Felmentem aztán a Minisztériumba. Ott is helyesnek vélték a tervet, még biztattak is, hogy a Minisztérium költségvetésében megpróbálják biztosítani a létrehozandó intézet tárgyi és személyi feltételeit, ha a megyének sikerül ehhez megfelelő épületet a rendelkezésre bocsátani. Ezek után felkerestem atyai jó barátomat, Dr. Bárczi Gusztávot, Kossuth-díjas országgyűlési képviselőt, a budapesti Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola igazgatóját. Elmondtam neki, hogy miben töröm a fejemet, és kértem hozzá a segítségét. Nagyon megörült az ötletemnek, és a következőket mondta: - Szerezz valahol egy megfelelő épületet a megyédben, legjobb lenne valamilyen lakatlan kastély, aminek a rendbetételét vállalná a megye, a többit én a Minisztériummal elintézem. Mellesleg jegyzem meg, hogy az én atyai nagyapám és az ő édesapja testi-lelki jó barátok voltak, a Felvidéken, Bars megyében egymással szomszéd falu iskolájának voltak a tanítói. Mint ilyenek, a két család gyakran összejárt, szerették egymást. Guszti bácsi meg az én édesapámnak volt jó barátja. Én a családommal együtt 1953 nyarán véletlenül jöttem össze Guszti bácsival és feleségével. Két hétig együtt nyaraltunk Balatonlellén a Minisztérium üdülőjében. Nagyon megszerette mind a két gyermekünket, a Gyulust meg a Zsuzsikát, sokat mesélt nekik ebéd és vacsora után. Részletekben csaknem az egész életét elmesélte. Ahogy mondta, féktelen rossz gyerek volt. Gimnáziumi tanulmányait az esztergomi bencés gimnáziumban kezdte. A kollégiumba nem sikerült a felvétele, ezért az édesapja - úgy emlékszem - egy szentgyörgymezei családnál helyezte őt el sok jó tanáccsal és atyai intelmekkel ellátva. Az első hetekben még elég rendesen viselkedett. A tanulás azonban sehogy sem ízlett neki, az írásbeli házi feladatait is mind gyakrabban elhanyagolta. így aztán már az első két hónapban egy csomó elégtelent gyűjtött be. Ehhez járult még az is, hogy amint már kissé meghonosodott a városban és bejárta Esztergom zegzugos kis utcáit, mind több csínytevést követett el. Például szerzett egy gumi parittyát, a Duna-parton összegyűjtött egy csomó kavicsot, és az iskolából hazamenet kezdte parittyázni a kutyákat, macskákat. Később már a rövidebb és szűkebb utcák egy-egy házának az ablakaira is ráparittyázott. Persze, egy-két esetben elcsípték őt, az iskolában is bejelentették, a szülőknek pedig meg kellett fizetni az okozott károkat. Ahogy mesélte Guszti bácsi, már az első negyedév után - a testnevelést kivéve minden tárgyból elégtelenre állt, magaviseletből pedig begyűjtött egy-két rovót. Semmiféle szülői és tanári intelem nem hatott rá. Azért még egy-két alapos fejmosás után egy darabig megtűrték őt az iskolában. Minthogy azonban sem a tanulásában, sem a magatartásában nem mutatott fel különösebb javulást, az igazgató írt a szülőknek, vegyék ki öt az iskolából, mielőtt hivatalosan kizárnák. El is jött érte az édesapja, és hazavitte. Az én nagyapám azt a tanácsot adta Guszti bácsi édesapjának, hogy vigye el a fiát Nyitrabajnára, a szalézi papok intézetébe, majd azok embert faragnak felőle. El is vitte, sikerült is őt felvétetni. Ám Guszti bácsi már az első napon meg akart onnét szökni, át akart mászni az intézetet övező magas kőfalon. Ez azonban nem sikerült neki, elcsípték őt és becsukták. Vacsorára aztán őt is elvitték a többi gyerekekkel együtt, de az ő tányérja le volt fordítva, míg a társai jól bevacsoráztak.